Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan hozom a második részt, de sikerült megírnom. Lehet, hogy kicsit lassan indul be a dolog, de nem akarok semmit elsietni. Köszönöm szépen az eddigi visszajelzéseket, remélem most irtok páran, mert higyjétek el, nagyon sokat számít.
xoxo
*Tammy Hill szemszöge*
Végigbámul, ahogy bekapcsolom kockás ingem utolsó gombját is, és kézzel kifésülöm a hajamat, hogy ne tűnjek olyan ziháltnak. Pár lépéssel közelebb lépek, majd megigazítom a haját. Fő, az álca. Hogy ne jöjjenek rá, mibe is mesterkedünk, úgy igazából.
- Na, csak két perce csengettek be, van még egy kis időnk – magához húz, és nagyon csúnya dolgokat kezd el a fülembe súgni. Legszívesebben egész nap itt maradnék vele, és csúnya dolgokat csinálnánk, de nem lehet. A józan paraszti eszemre kell hallgassak.
- Dylan, mennünk kell – nézek mélyen a szemébe, és próbálom minél inkább rávenni a mesére, és úgy látszik sikerül is. Egy szomorkás fej bólintással veszi a lapot, majd gyorsan el is tűnik a teremből. Telefonomra pillantok, és rájövök, hogy most nagyon nagyot fogok kapni a tanártól, de valahogy nem izgat. Sosem voltam az a jó kislány, nem akarok beállni a sorba. Nem akarok, és nem is szeretnék tömeg lenni.
A folyosó csak úgy kong az ürességtől, egy lélek sincs itt. Még soha nem tapasztaltam ezt. Minden egyes szünetben hering parti van, és általában csak elég nehezen lehet megtalálni szekrényeinket. Ahogy megpillantom a 107-es termet, rögtön, kopogás nélkül nyitok be. Újra megakad a tekintetem Amberen, aki ismét nevet. Bír engem, és én is őt. Pillantásom Mr. Stewartra téved, aki éppen a tábla előtt magyarázza a különböző matek tételeket, amiknek feléről fingom sincs.
- Ms. Hill, mégis mit képzel magáról? –a hatvanas éveiben járó, kissé köpcös férfi, mereven néz rám, és emeli fel a hangját. Egy átlagos diák lány, nyomban elsírná magát, ha így beszélne hozzá, de én közel sem vagyok egy átlagos lány, sőt. És,igen, tudom ez most kibaszottul közhelyesen hangzik, de így van , nem hazudok. Nem hinném, hogy minden második lány egy banda vezér, és egy volt prosti gyereke, aki már tizenhat évesen az utcákat járta, és a drogdillerekkel üzletel. Nem, ilyen nincs sok, ebben biztos vagyok.
- Elnézést tanár úr, csak tudja, nem sült meg időben az a hambi, és ön is jól tudja, hogy a hús nyersen nem túlságosan jó – végig a szemébe nézek, pedig legbelül fuldokolok a nevetéstől. Páran mondták már, hogy a jó a humorom, sőt az egész osztályom, akik most is, mint mindig visszatartott nevetéssel néznek hol rám, hol a tanárra, akinek a feje inkább kezd egy paradicsomra hasonlítani. Fejét rázva azonnal elkezdi írni a büntető papíromat, amin nem lepődök meg. Mikor már kigondoltam, tudtam, hogy valami ilyesmi lesz a büntetésem. Az óra további részébe inkább meghúzom magam, semmi kedvem sincs még tovább bent maradni délután, van jobb dolgom anélkül is.
Három óra után szabadulok az iskolából, és egyből a közeli kisboltba megyek, ahol a napi adagomat szoktam megvenni. Josh, a fiatal eladó srác bájosan cseveg velem. Még mindig azt hiszi, hogy bejön, de nagyot téved. Nem arról van szó, hogy nem nézne ki jól, egyszerűen úgy érzem, hogy túl jó hozzám. Látszik rajta, hogy soha a büdös életben nem csinált semmi illegális dolgot, és hogy minden emberrel jól bánik, és senkit sem bánt meg. Khm. Én meg az ellenkezője vagyok, totálisan.
- Na és mára mi a terv? Péntek este van, nem hinném, hogy egyedül töltöd el – sejtelmes mosoly keretében adja át nekem a kék Marlborot. Nincs túlságosan jó kedvem, ezért csak egy köszönéssel távozok. Teljesen lefárasztott ez a délutáni büntetés, és semmi kedvem nincs hazamenni. George úgyis szervez valamit mára, nincs olyan hétvége, hogy nem halna meg valaki valamelyik bandából. Nem telik el úgy hétvége, hogy ne csináljunk valami balhét, és ne kelljen, fussunk a rendőrök elől. Nagyon remélem, hogy a mostani más lesz, teljesen más. Viszont valami rosszat érzek. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy milyen rosszat egyszerűen csak nem akarok ma sehova menni. Kitudja, mi fog történni.
* Justin Bieber szemszöge*
- Jason, mi a faszért kell ezt pont itt csinálni? – ordibálok neki, de annyira ki van ütve, hogy nem hall semmit. – Hallod, állj már fel ember. – szemét lassan kinyitja, majd bambán bámul – A faszomba, hogy állandóan én kell gondoskodjak rólad, na gyere – legalább egy hosszassal nagyobb mint én, de simán megfogom, és átcipelem a pár méterre lévő kanapéra, ahova leteszem. Mostanában egyre többet üti ki magát, egy csaj miatt. Egy csaj miatt, tényleg. Nem tudom mi lett vele, hiszen eddig ugyanolyanok voltunk. Soha nem ragadtunk le egynél, sőt egy időben versenyeztünk is, hogy ki tud több csajt megdugnia, és hát én nyertem, mint mindig, ezért egy teljes hónapra cölibátust fogadott, de mondanom se kell, nem sikerült betartania.
Visszasétálok az asztalhoz, és visszateszem zacskójukba füvet, majd jól elrejtem, hogy legközelebb ne találja meg. Nem arról van szó, hogy el akarom tiltani tőle, mert isteni egy dolog, csak egyszerűen nem akarom azt, hogy minden egyes nap ilyen állapotba legyen. Pont befejezem, mikor nyílik az ajtó.
- Kemény nap lesz, J - apám egyenesen hozzám jön, majd telefonja képernyőjét felém mutatja. Kapkodva olvasom el a sorokat. Úgy látszik, lesz egy pár munka ma.
- Rendben – bólintok helyeslően – Kivel menjek? Tom elvileg ki akar szállni, Evan pedig Francoba van.
- Mi a szar?- egyből felhúzza magát, mikor rájön, hogy ki akar szállni T. – És én erről miért nem tudok? Megmondtam neki, hogy szó se lehet róla. Mégis mit képzel magáról ez a fasz – úgy ordít velem, mintha én tettem volna valamit, de már megszoktam. Mindig is ez volt, és ez is lesz. Képtelen vagyok változtatni helyzetemen, és igazából nem is akarok. Sokkal inkább élek így, mintha el lennék kényeztetve. Soha nem lennék képes bármit is csinálni egyedül, így legalább élem az életemet. Aminek pozitív és negatív oldali is vannak. Mint mindennek. Jeremy ordibálásra, még a süket is felkelne, így nem lepődök meg amikor nyöszörögni kezd a bátyám.
- A faszomba Jason, hogy te állandóan be vagy állva. Kelj már fel – kezdi ráncigálni, de ő csak továbbra is csak nyöszörög. – Most ki menjen veled, hm? - kérdően tekinget rám, én pedig gondolkodni kezdek, de senki nem ugrik be olyan, aki alkalmas lenne a melóra. Egy átlagos melót, általában hárman szoktunk elvégezni, de egy ilyet, legalább tízen, csak hogy apám a fél bandát elküldte, egy nagyobb balhéba New Yorkba, és ő is oda tart, a másik fele pedig szét van szóródva, és képtelenek lennék ilyen gyorsan össze szedni őket.
- Meg csinálom egyedül, menni fog az – bízok magamban. Bár tuti, hogy necces lesz, hiszen elég komoly lesz, de menni fog, legalábbis remélem. Nem, nem szabadna elbizonytaladnom főleg nem Jeremy előtt. Megcsinálom, és kész.
- Á – teszi fel a kezét. – Nem hinném, hogy menne.
- Te is tudod, hogy én vagyok a legjobb embered – őszinte vagyok hozzá, és ez mindig jó. Bár úgy hazudok , mint a vízfolyás, de most jobb ha az igazat mondom. Pár másodpercig csak néz, és gondolkozik, de végül belegyezik, majd elmegy. Visszanézek Jasonra, aki még mindig ki van ütve, így úgy döntök, estig szórakozni akarok, mégpedig nagyon. Kocsi kulcsomat felveszem, majd az öreg Mercedesemel egyenesen a Palm Clubba hajtok, ahol éjjel nappal buli van. Ahogy belépek , minden szempár rám szegeződik. Hát, hogy is mondjam, ismert vagyok, az biztos. Három gin után meglátom Ericet, a legjobb haveromat.
- Na, ma kire veted ki a hálódat? – néz körül a klubba, ami kezd megtelni. – Netalán egy szexi vörös? – sétál el előttünk egy telt-keblű csaj, viszont nem tetszik. – Vagy éppen egy vékony szőke? fanyalgok, túl vékony. – Hát öcsém- csap a vállamra – Asszem megvan a mai áldozatod – egy kissé vaskos, de irtózatosan dögös csaj lépked felém. Látom, hogy be van tépve,de cseppet sem érdekel, annál jobb. Annál jobban tudjuk egymást kényeztetni, és most csak erre van szükségem,hogy ellazuljak, és felkészüljek az éjszakára.
Ahj de imádom!😍😍😍😍😍
VálaszTörlés♥♥♥
Törlés