6. Fejezet

Meg is hoztam a következő részt, ami szerintem már kicsit izgalmasabb, és remélem , hogy elnyeri a tetszéseteket!
xoxo

* Tammy Hill szemszöge * 


Ahogy a lépcsőket szedem felfelé, eszembe jut, hogy mi lehet otthon. Több mint tizenkét órája nem láttak, se apám, se Patrick. Aki minden bizonnyal halálra van rémülve, hogy hol is lehetek. Soha nem volt olyan nap, hogy ne találkoztunk volna, és ne csináltam volna neki valami finom vacsorát. Na, jó a vacsorakészítés alatt, csupán annyit értek, hogy mirelit dolgokat készítettem neki, vagy éppen megmelegítettem az előző napi adagot. Minden vele töltött perc emlékeztet arra, hogy mi lett volna ha normális családba születek, olyanba ahol minden egyes családtag jelen van, és totál hétköznapiak. De az élet nem mindig szép.

 Apám pedig meglepett lehet, és talán még félt is, hiszen sose történt még az meg, hogy ne tértem volna vissza egy-egy üzletből, főleg nem egy ilyen könnyűnek mondhatóból. Bátran kimerem állítani, hogy az első dolga az volt, hogy felkeresi Jeremy-t, Bieber apját és kérdőre vonja, hogy mi történt a lányommal. Bár tudom, hogy soha nem mondta ki, hogy szeret, de ott legbelül, valahol nagyon mélyen mégis szeret, és mindent megtesz azért, hogy visszakapjon.

Egyből a szobám felé veszem az irányt, de aztán valamiért meggondolom magam. Nem, nincs időm most arra, hogy aludjak egyet, és csak várjam a csodát. Cselekednem kell, ha el akarok érni valamit. Ha ki akarok jutni ebből a házból. A folyosó végére megyek, ahol kinézek az ablakon, de nem nagyon tudom felmérni, hogy mi hogy van, ezért inkább csak kinyitom, és kinézek rajta. A ház körül egész magas kerítés van, de nem átugorhatatlan. A garázs előtt pedig ott van Justinék kocsija. Pompás. Annyi az egész, hogy megszerzem a kulcsot és már el is húzok innen.  
Mikor éppen bele kapaszkodnék a keretbe, hogy kicsit még jobban kilássak, hangokat hallok meg a lépcső felé. Éppen csak ki tudok ugrani az ablakból, mikor meglátom Jasont.
- Szökni próbálunk? – felvont szemöldökkel és karba tett kézzel közeledik hozzám, viszont én egy tapodtat sem mozdulok.
- Eszem ágába sincs – játszom az agyamat, de tudom jó,l hogy nem hisz nekem, és éppen ez a célom – Viszont – most már közeledek felé, és csupán akkor állok meg, amikor már csak pár centi választ el egymástól. Külsőleg hasonlít öccsére, csupán annyi a különbség, hogy ő valamivel magasabb, és vékonyabb, de a hajuk, és az arcuk pont ugyanolyan. – Nem iszunk meg valamit? Tudod, elég unalmas ez a ház – magamban imádkozok, hogy menjen bele. Egy másodpercig furán néz rám, majd hezitál, de mindkét vállát megrántja, majd csupán csak egy fejbólintással jelzi, hogy benne van a dologba. Ugye azt mondtam, hogy nagyon hasonlítanak? Viszont az biztos, hogy őt sokkal könnyebb átverni, mint Justint.
Ahogy a konyhába érünk, észrevétlenül körbe nézek, de sehol se látom meg az öcsikét, így kicsit megnyugodhatok. Úgy érzem, hogy így sokkal könnyebb dolgom lesz.
- Van valami erős? Esetleg valami bourbon? – direkt erre kérdezek rá, mert mikor tegnap megjöttünk, a legelső akit megláttam az az volt, illetve Justin pont egy olyat öntött az egész arcomba, így még jobban az emlékezetembe véste azt a féle piát.
- Tényleg nem vagy egy puhány kiscsaj, Hill – kisfiús mosoly jelenik meg az arcán, miközben kitölti kért italomat, majd egy újabb poharat vesz elő, és saját magának is tölt.  Ösztönösen nyúlok a teli pohárhoz, és kicsit félve tekintek rá, de aztán gyorsan elhessegetem rossz gondolataimat, és egyenes Jason szemébe nézek, majd miután koccintunk egyből lehúzom a pohár tartalmát.
- Öntök még egyet – veszem a kezembe az irányítást, mert már unom ezt a bájos csevejt. Amilyen gyorsan csak tudom, leitatom, és megszerzem amit akarok. Aztán kitudja mi sül ki belőle.
Pár perc múlva már az ötödik teli poharat húzza le, és látom szemein, hogy már nincs teljesen magánál.
- Na és, nem szeretnél kicsit szórakozni velem? – megkerüli a pultot, és közelebb merészkedik hozzám. Egyik kezét derekamra fonja, a másikat pedig az arcomhoz teszi. Apró pillantásokat vetek testére, mikor jobb hátsó ebébe észreveszem a kulcsot. Úgy örülök neki, mintha csak egy tábla megbontatlan csokit fedeznék fel.
- Én vagyok a szórakozás királynője, csak hogy tudd – gyerekesen megbököm mellkasát, mire kicsit felszisszen, majd elröhögi magát. Kezdem én is jól érezni magam, de nem hagyom, hogy teljesen elvegye az eszemet, hiszen nem ezért vagyok itt.
- Nem hiszem el, ha nem mutatod meg – tovább húzza az agyamat, ami valamiért bejön. Nem tudom miért, de van egy olyan sejtésem, hogy  nem csak a pia  befolyasásolja, hogy közelebb húzódok hozzá, és ajkaimat ajkaira tapasztom. Egyből heves csók csatába kezdünk, én meg szépen lassan ráeszmélek, hogy miért is csinálom ezt. Tudom, hogy annyira be van állva, és annyira elfoglalom éppen a számmal, hogy még azt se venné észre, hogy ha felrobbanna mellette egy bomba, így akcióba lendülök. Szabad kezemmel óvatosan elkezdek a dereka felé matatni, majd gyengéden seggére teszem azt, amitől hirtelen egy férfiasan nyögés hagyja el száját. Csak egy másodpercre, de kinyitom a szememet, hogy meggyőződjek róla, hogy jó helyen matatok. Felgyorsítom szám mozgását, hogy még jobban eltereljem a figyelmét, így pont sikerül kihúznom hang nélkül a kulcsot, de akkor nyitódik az ajtó, mi pedig azonnal szétrebbenünk.
Képtalálat a következőre: „cara delevingne gif”



* Justin Bieber szemszöge*



Egyszerűen megőrjít ez a lány. Tudtam, hogy nem egy egyszerű eset, de nem gondoltam volna, hogy ennyire bosszúálló típus, és hogy is mondjam, akaratos. Jason felé pillantok, aki felvont szemöldökkel néz rám, és ezzel ő is tudatja velem, hogy ez nem lesz ez könnyű menet. És ezt én is pontosan tudom, de az biztos, hogy nem fogom feladni. Nem azért, hogy itt maradjon, egyszerűen csak el akarom intézni ezt a dolgot. Ki akarom magamnak vívni azt a pozíciót, amire vágyok, már  kitudja mióta. Mindenki tudja, hogy apám halála után én fogom átvenni a banda vezetését, de én képtelen vagyok addig várni. Nem, nem azt mondom, hogy megölném az apámat, vagy bármit is csinálnék vele, hogy én vegyem át a címet, egyszerűen csak el akarom érni azt nála, hogy úgy gondolja, hogy én jobban megérdemlem, mint ő. Mert ha valaki, akkor én erre a munkára születtem.

- Elmegyek kiszelőztetni a fejemet, vigyázz rá. Tudod mikre képes ez az őrült – fegyveremet felkapva az asztalról egyenesen kisétálok a házból. A kocsimra pillantok, de inkább elvetem az ötletet, így mobilom után kezdek el kutakodni, és egyből tárcsázom a személyt, akivel beszélni akarok. Pár csöngés után felveszi, és higgadtan elmagyarázom, hogy mit akarok.

- De ezt inkább ne telefonon beszéljük meg. Találkozzunk a szokásos helyen – határozott és kemény vagyok, mert tudom jól, hogy csak így érhetem el a célomat.
Évek óta nem használtam tömegközlekedési eszközt, de nem akarom magamra felhívni a figyelmemet, azzal hogy a kocsival megyek. Pár perc múlva megérkezik a busz, amin csupán egy ember,egy egész dekoratív lány ül. Ezernyi hely van, de persze én pont elé ülök le. Az elmúlt nap eléggé kemény volt, rám fér már egy kis szórakozás. Amilyen dekoratív, olyan félénk is. Szende pillantásokkal jutalmaz, majd kissé fészkelődni kezd. Nem tűnik úgy, mint aki bármit is akarna tőlem, de azért egy próbát megér. Szándékosan meglököm lábammal az övét, ami hatására egyből a földre zuhan telefonja, én, mint pedig egy igazi úriember, lenyúlok érte, ahogy ő is. Szemeink találkoznak, de hirtelen elmegy a kedvem az egésztől. Tammy jelenik meg előttem, ahogy azokat az óriási szemeit az enyéimbe vájja, és magyaráz nekem. Aztán újra a csajra pillantok, és áldom az istent, hogy nyitódik az ajtó, én pedig egyből leszállok. Ahogy visszanézek, látom a lány arcán a meglepettséget, de nem törődök vele. Most csak is azzal kel törődjek, hogy sarokba tudjam szorítani Damont, és ne engedjem meg azt, hogy lehessen választási lehetősége. Mert csak az lesz, amit én akarok. Én pedig a banda élére akarok állni, semmi több.
 Ahogy leszállok a járműről, megpillantom Damont, Tammy apját. Szúrós pillantásokat vet rám, de én egyből kiszúrom, hogy mindkét zsebében egy egy stukker van. Az biztos, hogy nem lesz könnyű menet.
- Mond meg, hogy hol a lányom, kölyök. Meg tudjuk mi ezt beszélni – próbál kedvesnek lenni, és átverni, de engem nem ilyen fából faragtak.
- Nem veszem be ezt Damon. És egyébként is, most én vagyok előnyben. Én mondok valamit, te betartod. Ha nem, nem látod soha többet a drágalátos lányodat – egyre közelebb lépek hozzá. – Bár, lehet, hogy hamarabb is végzek vele. Eléggé idegesítő tud lenni – gúnyos molyt vetek rá, amitől eléggé dühbe gurul. Szemei kitágulnak, majd egyik kezével előveszi a fegyverét. Egy elég nyílt helyen vagyunk, ezért rögtön, a kezéhez kapok, és leeresztem azt. Kicsit mintha megzavarodott volna, körbenéz, majd belök a kocsijába.
- Szóval mit akarsz pontosan? – nem néz rám, csupán az utat bámulja, és a körülbelül három másodperccel ezelőtt látszódó zavarodottság eltűnik, helyette visszatér a karakán, és szigorú arckifejezése.
- Tedd tönkre apámat. Érd el, hogy őrüljön bele a munkába, és adja át nekem a vezető pozíciót.
- nem tűnik meglepettnek, pedig fogadni mertem volna, hogy meghökken a tervem hallatán, de még a szeme se rezzen meg.
- Cserébe visszakapom a lányomat? – egyenesen rám néz, majd bevágja a satu féket, én pedig egyből előreesek a műszerfalhoz, majd ezzel egy időben kivágja az ajtómat. – Elhitted Bieber - meglök, én pedig azzal a lendülettel kirepülök a Mustangból, és mire felkelek, már rég eltűnik a látókörömből. Bassza meg. Pedig úgy éreztem, hogy menni fog. De nem baj. Egyszer úgy is rájön, hogy az ő kis lánya nélkül nem tud élni, és úgy is bele fog menni a dologba. Mert nincs más választása, de csupán egy hónapot adok neki. Ha addig nem cselekszik, örökre elköszönhet a kedve kislányától.
Negyed óra sétálás után visszaérek a ház köré. Csönd van, ezért remélem, hogy minden oké odabent, és Hill nem szökött meg. Mert kinézem belőle, és Jasonbol is. Ahogy benyitok az ajtón, egyből észreveszem a mozdulatot. Hill bátyám zsebéből gyorsan kihúzza a kocsim kulcsát, miközben nyelvével vadul kalandozik Jason szájába. Mikor meglátnak, egyből szétrebbenek, és Hill maga mögé rejti az ellopott dolgot, de már késő, és ezt ő is tudja. Gúnyos mosolyt küldök felé, majd becsukom magam mögött az ajtót, és visszafordulok feléjük.






* Tammy Hill szemszöge* 


Ahogy meglátom az ajtón belépő Justint, ösztönösen magam mögé rejtem az egész kulcscsomót, de láttam, hogy látta. Pontosan tudom. A francba. Pedig bejött volna. Kicsit eljátszottam volna Jasonnal, majd leléptem volna, mielőtt megérkezik. De nem, neki hamar vissza kell jönni. Lebuktam, de ez még nem a vég. Lesz még esélyem, ebben biztos vagyok.

- Nocsak, nocsak – tenyereit összedörzsöli, mintha kemény fiú lenne, de nem az. Csak próbál az lenni.

- Átvágjuk a hülye bátyókát, ugye Hill? – Jason még mindig a pia hatása alatt áll, és ezáltal csak még jobban összezavarodik a hallottak alapján. Fejét közte és köztem mozgatja, majd inkább úgy dönt, hogy leül. Legalább nem szól bele a dolgunkba, remek.
- Valakit át kell vágni – előveszem a hátam mögül a kulcsokat és egyenesen felé tartom, majd kezeibe süllyesztem – De nyugi, a következő te leszel. Nem tudom, hogy miért, de ettől a mondattól, eléggé felmegy benne a pumpa, pedig ez még semmi se volt. Hirtelen erősen megfogja mindkét kezemet, és leszorítja azokat, úgy, hogy mozdulni se tudjak.
- Szóval szeretsz keménykedni , Hill? - ajkai csupán pár milliméterre vannak. Farkas szemet nézünk. Tudom, hogy be akar csapni,de nem fog. Azt hiszi, hogy belemegyek a kis játékba. Hát téved, de mekkorát. Idegesítő mosolyt villantok rá, és látom, hogy ettől még jobban felhúzza magát. Szemei kidüllednek, és eltávolodik tőlem.
- Egyszer még pórul jársz, ezt ne feledd - kezét fenyegetően felemeli, majd kisétál a szobából, otthagyva engem a hulla részeg bátyával.


Képtalálat a következőre: „almost kissing gif”

5. fejezet

Kicsit később, mint ahogy szerettem volna, de meghoztam a következő részt. Köszönöm szépen a kommenteket, hihetetlenül jól esnek, és remélem most sem maradnak el. És hogy befejezem-e az irást? Azt még sajnos magam sem tudom..
xoxo


* Justin Bieber szemszöge *


Jasonnal együtt, bevisszük a tágas nappaliba, majd lefektetjük az ott lévő kanapéra. A kezén lévő kötés újra átvérzett, ezért a Philltől csórt kötéssel kicserélem a mostanit, majd visszamegyek a konyhába, ahol Clarrát, Jasont, és egy kislány pillantok meg. Az én gyerekemet.
Clara Mckenzie anno, az iskola, sőt, talán a város legnagyobb ribanca volt, már tizenhat évesen. Szombatonként minidig mással kavart, és érzelmek nélkül, bármit megtett, szó szerint bármit. Akkoriban, és mint még most is, nagyon szerettem a nőkkel játszani, így őt se hagyhattam ki a dologból, csak éppen az egész félre csúszott, és teherbe esett. Persze, a kis csaj, gazdag szülők gyereke, és ha megtudták volna, hogy terhes tuti kinyírták volna, így inkább, hogy is mondjam, olyan Bieber-féle tanúvédelmi programba tettük. Lehoztuk ide, a tengerparti házba, és azóta itt él, Winnievel együtt. Ennek már több mint öt éve, de még mindig életem hibájának tartom. 
- Végre megmagyaráznád, hogy miért vagytok itt? – Clara idegesen pattog, én pedig megcsóválom a fejemet. Semmit nem változott azóta, és úgy érzem, hogy nem is fog. – Merthogy nem azért hogy megnézd a gyerekedet, az egyszer biztos – veszi át az anyatigris szerepét, de már unom. Állandóan arról papol, ahányszor csak találkozunk, hogy én egyáltalán nem foglalkozok se vele, se Winnie-vel. Egyszerűen úgy érzem, hogy nincs miért. Minden hónapban utalunk át pénzt, plusz fedél van a feje fölött, nem értem ez miért nem elég neki. Azt kéne még, hogy eljátsszam az apuka szerepét, á, inkább nem. Az nem az én stílusom.
- Igazad van, nem azért – a lányra pillantok, és most az egyszer próbálok vele kedves lenni, de nem sikerül. Az anyja nadrágjába kapaszkodik, és rám se néz. – Egy darabig itt marad Mildred.
- Neked teljesen elment az eszed? – kezd el ordítozni velem. – Idehozol egy meglőtt lányt, de úgy hogy fél éve be se tetted ide a lábadat? Egyáltalán tudod hány éves a lányod, hm? Vagy, hogy mi van vele? Egyáltalán szereted őt? – a szavak eljutnak az agyamig, de megakadályozom azt, hogy szívemig. Nem akarok érezni semmit vele kapcsolatban, de mégis érzek. Hiszen bassza meg, de ő a lányom. Kimérten nézek rá, mikor mocorgást hallok a nappali felé. Mindenki tekintete arra irányul, majd megindulok. Tammy mocorog, és mintha mondogatna valamit, de szemei még mindig csukva vannak, csak akkor nyitódnak, mikor odaérek. Nagy barna szemei minket kezdenek el pásztázni, majd a hirtelen befutó Winnire szegezi tekintetét, majd rajtam állapodik meg pillantása. Látszik rajta, hogy fájdalmai is vannak, de hogy közelebb lépek, mást is felfedezek a szemébe. Düh. 
- Baszódj meg Justin – nincs túl sok ereje, de olyan hangosan beszél, hogy mindenki tisztán érti.
- Héhé, nyugi kislány – Jason közbelép, de kezemet felemelem, jelezvén, hogy hagyja rám a dolgot, hiszen én okoztam ezt az egészet. Felháborodva pillant rám, de inkább nem kezd el velem veszekedni, és hátra lép, vissza az eredeti helyére. Carlara pillantok, és a mellette lévő lányomra.
- Jobb, ha most elmentek a szobátokba – adom ki az utasítás, mivel nem akarom, hogy lássák, hogy mi fog történni.
- Jó, most elmegyünk, de ne hidd, hogy ezzel el van intézve minden – szúrósan rám pillant, majd megfogva Winnie kezét, felmennek a lépcsőn. Addig egy szót se szólok, míg be nem csapódik az ajtó, csak akkor fordulok, a még mindig a kanapén fekvő Tammy felé , akinek szemébe még mindig ott van a düh, és nagyon úgy tűnik, hogy egy hamar nem is fog eltűnni. Tudom, hogy nehéz lesz elmagyaráznom, hogy mi is a tervem vele, hiszen nem egy egyszerű eset, és elég okos is ahhoz, hogy átlásson rajtam, de nem teljesen. Az egyszer biztos, hogy nehéz menet lesz, de azt nem mondanám, hogy lehetetlen, mert semmi sem az a világon, főleg nekem nem, Justin Biebernek.
Képtalálat a következőre: „justin bieber gif”



* Tammy Hill szemszöge *



Nagyon fáj a kezem, de próbálok nem arra koncentrálni. Kizárni immáron nem tudom, de elterelni a figyelmemet, azt annál inkább. Bieber meg se szólal, én pedig csak bámulom, és bámulom. Úgyis végül mondani fog valamit, és kiböki, hogy mi a francot akar tőlem.
- Szóval, most egy darabig itt fogsz maradni – végezetül hozzám szól, de nem néz a szemembe, helyette inkább a bátyát figyeli, aki máris elfoglalta helyet. Az egyik széken ül, és a távirányítót nyomkodja. Justin csupán ez csúnya pillantást küld felé, és úgy látszik, hogy veszi az adást, így kisétál a szobából, és ketten maradunk. Csak ő és én. Kíváncsi vagyok, mit ajánl, és hogy mi fog kisülni ebből az egészből, de az egyszer biztos, hogy nem fogom beadni a derekamat, semmiféle kettős dologba. Csak én fogok jól kijönni belőle, ők nem.
- Szóval fogva tartotok, mondhatom pompás ötlet – gúnyolódok rajta, hátha felhúzom az agyát, de őt nem olyan fából faragták. Gúnyos mosolyt vet rám, majd a komód felé sétál. Lassan, mintha húzná az időt, kivesz egy poharat, és tele tölti whiskivel, majd visszajön, pontosan elém.
- Figyelj, Hill. Jobb lesz ha együtt működsz velünk – fenyegetően beszél hozzám, de fel se veszem.
- Mert ha nem, mi lesz? Megölsz? Ugyan Bieber, annak nem lenne jó vége. Nem csak a kis ribancodat és fattyúdat kéne elbújtatni, hanem saját magadat.
Úgy látszik sikeresen felhúztam, hiszen ahogy befejezem mondandómat, az egész pohár tartalma az arcomba ömlik. Köpködök, ahogy csak tudok, és a még épp kezemmel próbálom lerázni a folyékony anyagot, de nem nagyon megy, mert a következő pillanatban mindkét kezével megragadja nyakamat, és szorítani kezdi, de éppen csak annyira, hogy ne kapjak levegőt. Levegőért kapkodok, miközben farkas szemet nézek vele. Barna retinája mintha fekete lenne, és vicsorog rám. Úgy tűnik, hogy sikerült bepöccenteni. Pár másodperc múlva elfordul, majd a poharat a falhoz veri, végezetül pedig felém fordul.
- Szóval a keményebb módot szeretnéd Hill. Rendben, én nem állok az utadba, de csak hogy tud, aha így viselkedsz, nem lesz jó vége. Üdvözöllek a pokolban – kárörvendően kiterjeszti karját, majd Jasonnal együtt kisétálnak a házból.
Gondolkodok, ahogy csak tudok, de nem jut semmi sem az eszembe. Az egyszer biztos, hogy nem ülhetek itt ölbetett kézzel, valamit cselekednem kell. Bármit megteszek azért, hogy ezt ne ússza meg Justin, de bármit. Bárkin keresztül gázolok, és mindent megteszek azért, hogy megbosszuljam, hogy ezt tette velem. Bár meg vagyok lőve, de erősnek érzem magam, és eltökéltnek. Ha nem is ma, de nemsokára véget fogok vetni ennek az egésznek, és majd meglátjuk, hogy ki is nevet a végén.



Mikor újra kinyitom a szememet, már a sötét szoba helyett, egy kicsi, de világos helységet pillantok meg. Nincs túl sok minden benne, egy ágy, és egy gardrób, illetve egy nagy ablak, amin ha kinézel, az óceánt látod. El tudnám fogadni ezt a helyet, de nem ezért vagyok itt. Fájó karomra nézek, majd a mellettem lévő tekercsel, nagy nehezen felkötöm, hogy könnyebb legyen a mozgás. Megpillantok egy kupac ruhát, amit eddig észre se vettem. Nem az én stílusom, de jobb, mint a mostani szakadt, és büdös darab. Ahogy kinyitom az ajtót, lépteket hallok, így amilyen csak gyorsan tudok, benyitok a szobám melletti helységbe, remélve, hogy a fürdőszobába lépek be. Kicsit félre saccoltam, hiszen egy csupa rózsaszín és virágos szobába találom magam. Egy aprócska ágy van benne, és egy csomó játék hever a földön. Épp hogy csak körbe nézek, már nyílik is az ajtó. Carla az. Hosszú, majdnem derékig érő haja könnyedén lapul gerincéhez, és csupa fekete ruhája pedig kiegyensúlyozza, hogy milyen bomba alakja is van. Én hozzá képest egy faléc vagyok, se mell, se segg.

- Örülnék, ha nem tennéd be ide többet a lábadat - mérgesen pillantgat rám, majd eláll az ajtóból, jelezve, hogy fáradjak ki. Követve őt, lemegyek a konyhába, ahol megérzem a kávé illat ott, és eszembe jut, hogy milyen szomjas, és éhes is vagyok valójában.
- Vehetek egyet? – tekingetek a kávéfőzőre, ő pedig egy hanyag pillantással jutalmaz meg, amit igennek veszek, bármit is jelentsen, és tele töltök egy egész bögrét, majd amilyen gyorsan csak tudom, lehúzom az egész tartalmát, és máris sokkal frissebbnek érzem magam. – Justinék hol vannak? – kérdezősködök, hiszen a tegnap este eléggé homályos, nem maradt meg minden egyes részlet sem, mint ahogy az sem, hogy ők hova a francba tűntek. Vagyis de. Aha. Jól felhúztam őt, ő meg az arcomba öntötte a piáját. 
- Kicsi szívem, nem vagyok én Google, hogy mindent tudjak – tisztán érezhető az irónia a hangjában, de ez egy cseppet sem érdekel. Próbál keménykedni, de nem nagyon jön össze, olyan segg hülye, mint volt. – De remélem, hogy nemsokára visszajönnek, vagy ha nem, akkor én megyek el – mélyen a szemembe néz, majd a kanapén fekvő kislányához fordul,és simítgatni kezdi, de fél szemét még mindig rajtam tartja. Nem bízik bennem, mondjuk ez érthető, mert hát ki bírná azt, hogy az éjszaka közepén beállítanak egy sebesült csajjal, aki azonostól itt fog lakni, mint túsz?
Eszembe jut, hogy nálam volt a telefonom, így mikor visszatérek a szobámba, egyből át kutatom a ruháimat,de persze nem találom meg. A kis mocsadék elvette tőlem. Nem tehetek mást, várnom kell addig amíg meg nem jönnek, aztán majd meglátjuk mi lesz. 
Éppen mikor végre a fürdőszoba felé venném az irányt, meghallom Jason a hangját a földszintről, majd Justinét is, így azon nyomba leszaladok a lépcsőn.
- Vidd el innen őt, most – Carla ordibál, de a fiúkat úgy látszik, nem nagyon érdekli a csaj beszéde, csak engem figyelnek szemeikkel.
- Figyelj Carla. Itt élhettetek öt teljes évig, de most már vége. Ez az én házam, és azt csinálok vele mait csak akarok.
- Most komolyan ki akarsz dobni egy kislánnyal? Neked teljesen elment az eszed? – még jobban kiakad, és most már engem is kezd idegesíteni sipítozó hangja. – Oké, Bieber – kezd el fenyegetőzni, de egy cseppet sem ijesztően. – Ezt még visszakapod, kamatostul – ezzel a végszóval megfogja lánya kezét, majd egy pár holmival együtt, mintha gondolta volna, hogy ez lesz, egyszerűen csak kisétál az ajtón. Szótlanul nézzük, ahogy beindítja a Bieberéktől kapott kocsit, majd elhajt vele.
- Na végre, miénk az egész kecó. Nem vágom, hogy dughattad meg ezt az idegesítő libát - Jason azonnal felfedezi magát a házban, egyenesen a konyhába megy, és elkezd valami kaját készíteni.
- A múlton nem lehet változtatni, ezt te is jól tudod – csak egy kisebb pillantást vet bátyára, majd felém fordul. Tetőtől talpig végig mér, majd pár lépést tesz felém, egészen addig, míg csak pár centi van köztünk.
- Ki vele Justin, mit akarsz velem? – direkt közelebb húzódok hozzá. Tapintható a feszültség köztünk, de valami mást is felfedezek. Akaratlanul is tekintetem szájára téved, de rögtön el is nézek. 
- Nocsak, nocsak  Valaki le akar smárolni? Okosabbnak gondoltalak, Hill, bár az tuti, hogy nekem senki se tud ellenállni. – gúnyosan mosolyog rám. – És hogy mit akarok veled? Semmit az égvilágon. Itt maradsz, amíg csak mondom, értve vagyunk?
Nem válaszolok rá, csak mereven bámulom. Fogalmam sincs, hogy mi a terve, és hogy mit kezd velem, de az biztos, hogy nem leszek a kis csicskása, nem fogok úgy járni mint Carla.  Eddig nem terveltem ki semmit, de ami késik az nem múlik. 
- Azt te csak hiszed – megnyalom alsó ajkamat, majd épp kezemmel tolok rajta egy keveset, épp csak annyit, hogy hátra tántorodjon. Újra meglátom szemeibe a dühöt. Pont ezt akartam. – Kösd fel a gatyát Justin. Tudod, csak egy győztes van – ezzel a mondattal ott hagyom őket, majd visszavonulok a szobámba

Kapcsolódó kép

4.fejezet

Meg is hoztam a következő részt, ami kicsit unalmasabb, viszont a végén olyan dologra derül fény, Justin múltjából, amire szerintem senki nem számított volna. Na, szóval jó olvasást, és kérlek, jelezzétek ha elolvastátok, akár egy pipálással, akár egy megjegyzéssel.
xoxo


* Tammy Hill szemszöge*

A szemem lecsukódott, és egyszerűen képtelen vagyok kinyitni, de mégis éber vagyok. Érzékelek mindent, csak nem túlságosan pontosan. Érzem, hogy nemsokára elvesztem az eszméletemet, teljesen, de addig is koncentrálok, és próbálom kiszűrni a különféle zajokból, hogy milyen párbeszéd zajlik éppen a furgonba. Jobb kezem iszonyatosan fáj, de próbálok nem gondolni a fájdalomra, mert tudom, hogy annál rosszabb. Minnél többet gondolunk bármire, ami tényleg fáj, és legyen itt szó fizikai, vagy lelki fájdalomról, annál rosszabb.
- A kurva életbe Jason, taposs bele – ordít előre Justin, miközben hozzám ér. Vagyis gondolom, hogy ő, mert más nem lehet itt hátul, a hátsó üléseken. Egyből a jobb karomhoz nyúl, majd mintha valamit eltépne, és azt kezemre csavarja, erősen. Nem akarom magamat felfedni előtte, hiszen akkor nem beszélnének olyan dolgokról, amik fontosak lehetnek a jövőben, bármi is történjen most velem. Szorosan rácsavarja a kis ruhaanyagot, ezzel megakadályozva a vérzést. Lüktet és csíp, de kevésbé fáj, bár érzem, hogy már nem tudom magam sokáig tartani ébren. De muszáj. Valamit csak meghallok, egy kis belső titkot, vagy azt, hogy éppen hova a fenébe is tartunk éppen.
- Tudod kik lehettek? – utal azokra, akik közbeszóltak a mi kis dolgunkba. A pillanat törtrésze alatt történt, és fogalmam sincs, hogy kik lehettek azok, és van egy olyan érzésem, hogy ők sincsenek nagyon tisztába ezzel.
- Fogalmam sincs – fújja ki egyenletesen a levegőt Justin, akit tisztán, és erősen hallok, így arra következtetek, hogy még mindig a közelemben van. Talán, túlságosan is közel.
- De mi a faszért lőtted le Donnát? Meghülyültél? – Jason hangja megváltozik. Tudtam, hogy ő mindig is háttérben volt, bár nagyobb, mint Justin, csupán fél évvel, de valahogy sosem vette át a nagytesó szerepét. Állandóan a háttérbe volt, és onnan figyelte a dolgokat. Csupán kisebb ügyeket vitt véghez, nagyobb balhékkor általában otthon maradt. Apám szerint haszontalan egy gyerek, se esze és se érzéke nincs az ilyesfajta dolgokhoz. Viszont mióta állítólag csúnyán átvágta egy lányt, teljesen kifordult önmagából, és egyre inkább kezd hasonlítani öccsére. Bár attól még nagyon messze van. Justin nem egy mindennapi teremtmény, az egyszer biztos.
- Szerinted direkt csináltam? Totál váratlanul ért a dolog, valamit muszáj volt cselekdjek– idegesnek tűnik, és zavartnak. Ilyennek még sosem láttam, vagyis halottam. Mindig is nagyszájú, és beképzelt volt, és tojt mindenre, és mindenkire. Sosem tartott be semmilyen szabályt, és az erkölcsösséget se ismerte, és úgy érzem, azt még mai napig nem. Ezek mellet híres arról, hogy ugyanazzal a lánnyal nem dug kétszer, és imádja a füves cigit, és ja, és verekedni is szeret. Elvileg abban könnyedén le tudja vezetni a felgyülemlő stresszt. Csak úgy mellékesen. És ezeket én mégis honnan tudom? Az ős ellenségünk tagja, alap hogy ilyeneket tudok, és ez kölcsönös is. Ha nem is tudunk egymás minden lépéséről, állandóan szemmel voltunk tartva. 
– Ember, miért akarsz te hazamenni? – gondolom feléjük kanyarodott Jason, ezért mérgelődik az öccse. – Ezzel még valamit kell csinálnunk, meglőtték – hanyagul odaveti még ezt, és a testem úgy érzékeli, vagyis lehet, csak azt gondolom, de esküszöm úgy éreztem, hogy rám nézett.
- Még ez is – mérgelődik továbbra is a kormánynál az idősebb testvér. – Phillhez megyünk? – erre nem érkezik válasz, így gondolom oda. Phill. Phill. Ismerős a név, de nem ugrik be, hogy ki lehet az, pedig mindenkit ismerek a bandájukból, egytől egyig. Aztán hirtelen mégis az eszembe jut valami. A szemem előtt megjelenik egy körülbelül két méteres, százötven kilós ember, és ha jól emlékszek, ő inkább a háttérben dolgozik. Hát persze, ő az, aki orvos volt a helyi kórházba, de bajba került, és Jeremy felkarolta. Szóval ellátnak a testvérek, ez jó pont, mármint örülök annak, hogy nem hagynak meghalni.
- És utána mit kezdünk vele? Feltételezzük, ha Phill meggyógyítja, akkor mi lesz vele? Elengedjük?
- Jason – ordít egy nagyot Justin, mire bátyja azonnal lefékez. – Ne kérdezősködj ennyit, a faszomba. Fogalmam sincs, hogy mi lesz, inkább vezessél, hagyj gondolkozni, kösz. – továbbra is ideges, én pedig egyre jobban kezdem elveszteni az eszméletem. A fájdalom ismét belém hasít, nehezen állom meg, hogy ne üvöltsek egy nagyot. Csak még egy percet akarok. Hadd halljak valami használható dolgot is ma. De nem hallok, és inkább feladom a küzdelmet a fájdalom ellen, és elengedem magam teljesen. 
- Menj a francba Justin – káromkodik az első ülésen Jason, és ez az utolsó, amit hallok.


Képtalálat a következőre: „justin bieber gif 2014”

* Justin Bieber szemszöge*


Kurvára ideges vagyok. Itt fekszik mellettem Hill, ráadásul meglőve. Apámnak megígértem, hogy semmi balhé nem lesz. Aha, persze. De minden simán ment volna, ha az kurva meg nem szólalt volna. Igen, hogy is hívták? Donna. Igen, az az. Tuti meghallották, ahogy rám támad, és ezért lőttek ránk. Általában nem szoktunk egymás üzleteire rá törni, de most pontosan ez történt. És hogy utána én miért lőttem meg a fejes lányát? Már nem tudom. Egyszerűen úgy éreztem, hogy muszáj valamit tegyek, nem gondoltam volna, hogy ez fog belőle kisülni. Azt hittem sikerül eltalálnom valamelyik támadót, de helyett Tammyt lőttem meg, akit ismerek, mint a rossz pénz. Bár még nem sikerült megbasznom, de arra is sort kerítek majd a közeljövőben. Mindent csak szép sorba.
Jason úgy vezet, mint egy nagymama, ezért legalább negyed óra is eltelik mire kiérünk a gettóból, és egy belvárosi lakásra érünk. Phillhez. Rendes fickó, de nem a magja a bandának, csupán kiegészítő. Nem szólok neki előre, legyen csak meglepetés. Mindketten kiszállunk a kocsiból, majd az ajtóhoz lépünk, és erősen dörömbölni kezdünk, hátha észre vesz minket, és nem kell majdnem két órát dekkoljunk a háza előtt, mint legutóbb.
- Ki a fasz az? – nyit mérges szemekkel ajtót, a két méteres ember előttem. – Ti meg mi a fészkes fenét csináltok itt? Hívás nélkül?
- Tudod, hogy nem szeretem a szabályokat – legyintek egyet. –Lenne egy kis dolog, gyere velünk. Inkább nem írom le, milyen fejet vágott mikor meglátta a vérző kezű lányt, akit rögtön felismert.. Legalább egy óráig voltak bent egy szobába, én meg addig csak gondolkodtam, és gondolkodtam, hogy ezt hogy is adjam be apámnak, és úgy az egész banda világának. Merthogy ezt könnyedén nem foguk megúszni, azt biztos. Viszont aztán beugrott valami, egy nagyszerű terv. Igazából nem terv, csak egy átmeneti állapot.
- Még éppen időben hoztátok – jön ki a szobából, miközben véres kesztyűjét szedi le magáról. – Elég sok idő kell ahhoz hogy meggyógyuljon, legalább egy hónap.
- Egy hónap? – áll fel Jason, aki eddig nyugisan ült a kanapén, de ahogy arcára nézek, látom, hogy végleg elpattant nála a húr. Esküszöm, ha vége lesz ennek az egészek, megkeresem azt a csajt, és addig baszom amíg meg nem hal, vagy vissza nem megy hozzá. Nem akarom ezt a Jasont, a régit jobban bírtam.
- Állítsd már le magadat ember – szól Phill erényesen a bátyámra, aki habár még mindig ideges, és forr a dühtől, vissza ül a kanapéra, és elkezd egy pontot bámulni Az tuti, hogy nem fix a csávó. Amíg anyánk élt, ő volt a kedvenc. Egy normális családba ez pont fordítva szokott lenni, hogy a fiatalabb az elkényeztetett, és őt szereti mindenki, de nálunk ez nem így volt. Nem, mert mi közel sem vagyunk egy átlagos család, és igazából nem is lenne az jó. Ha egy nyugis, hétköznapi családba születtem volna, tuti nem lenne ilyen kurva jó életem. – Na és most ülj le szépen J, és meséld el hogy mi a szar történt, mert az tuti, hogy nem így terveztétek az estét – fordul felém a mamlasz, én pedig egy levegővétel után elhadartam a dolgokat, persze apróbb részleteket hagytam ki, de nem akartam, hogy beáruljon apámnál, bár előbb utóbb úgyis rá fog jönni. De inkább utóbb legyen, minthogy sem előbb.
- De erről hallgass, oké? –emelem végül rá a tekintetemet őt pedig bólint. Soha nem tudtam eldönteni, hogy mennyire lehet benne megbízni. Van amikor jó fej, és tényleg segít,de viszont tudok egy két olyan kapcsolatáról, amik nem túl jók, a bandára, és főleg rám nézve, ezért nem bízok meg benne. Egyébként se bízok meg senkiben se, de benne végképp nem. – Na de most húzzunk innen. Vihető állapotban van? 
- Abban igen, de szerintem maradjatok még egy kicsit – kezd kissé gyanússá válni, hogy ennyire érdeklődő, és marasztalni szeretne minket, így inkább megrázom a  fejemet, jelezvén, hogy szó se lehet róla, majd Jason segítségével betuszkoljuk a kocsiba a csajt, és gyorsan el is tűnünk a helyszínről. Már megbántam, hogy idehoztam, de mást nem tehetem. Tuti, hogy köpni fog, de tudok én pár dolgot, amivel zsarolhatom, szóval nem para. Én vezetek, és azon gondolkodok, hogy hova is kéne menni. Apám háza eleve offos, így inkább kikanyarodok a délfelé tartó autópályára, és a part felé veszem az utam. Meglepődök, hogy Jason egy kukkot sem szól, de legalább így teljesen ki tudom gondolni, hogy mit fogok most ezzel a helyzettel kezdeni.
A nagy forgalom miatt két óra alatt sikerül leérni, a parit házhoz. Ez lesz a legbiztonságosabb hely most. Apám úgyis úgy tudja, hogy már rég eladtam, csak én és az tud a létezéséről, aki benne lakik. Aki elmenekült a bandától, én pedig elbújtattam. És ő nem más, mint a volt barátnőm, Carla.



Képtalálat a következőre: „cara delevingne  mad gif”

* Tammy Hill szemszöge*


Mikor kinyitom a szemet, hirtelen legalább három emberrel találom magam szemben. A fejem lüktet, és a kezem sincs túl jól. Hirtelen azt se tudom, mi történ velem, aztán beugranak a dolgok, és lassan rájövök, hogy mit csináltak velem, és hogy ki is pontosan. Mert láttam, kurvára láttam, hogy ő lőtt le. Legszívesebben felállnék, és letámadnám, de érzem, hogy nem tudok megmozdulni. Mintha kőből lennének a végtagjaim. Justint, és Jasont egyből felismerem, de mikor ránézek a mellettük lévő csajra, nem rémlik semmi, aztán beugrik. Hát persze, Carla az. Carla Mckenzie. Végig kémlelték ezt az egész dolgot, ami volt kettőjük között, és ezáltal elég jól ismerem a sztorit. Aztán egyszer csak egy kisgyerek kezd el felém futni, de az anya megállítja. 

- Baszódj meg Justin – mondom olyan hangosan, ahogyan csak tudom. mert ez kívánom neki, hogy halljon meg, és tűnjön el erről a világról. Ha ez mégse jön össze, ha felépülök, tuti megbosszulom. Megbosszulom, hogy lelőtt.


3. fejezet


Na, hát itt is van az új rész. Amúgy körülbelül mindig kéthetente lesznek a részek, a suli, és a másik blogom miatt is. Nagyon köszönöm az eddigi kommenteket, és a féliratkozókat. Továbbra is azt mondom, ha bárki elolvassa, hagyjon maga után nyomot !;)

xoxo

*Tammy Hill szemszöge *

Régebben minden nyugisabb volt. Mikor olyan ötéves voltam, normális család voltunk. Átlagos amerikaiak akik ugyanúgy élik az életüket, mint mások, aztán egyszer csak valami megváltozott. George, az apám elvesztette a munkahelyét, amitől anyám totál kikészült.  Lassan eljöttek az olyan napok, hogy szinte alig volt mit ennünk, úgy mondván, éheztünk. Ekkor apám megelégelte magát, és elkezdett illegális dolgokat végezni. Először csak kisebbeket, majd mikor rájött, hogy ezzel marha jól lehet keresni, elkezdett egyre nagyobb munkákat elvállalni, és akkor költöztünk ide, Los Angeles sötétebb részére. Nem voltunk gazdagok, de megéltünk, ez volt a lényeg. Anyám ellenezte, de nem tudott más tenni, hiszen jött Patrick, az öcsém, így már kettőnket kellet eltartania.
Bár nem akarok hazamenni, máshova nem mehetek, így megindulok a házunk felé, ahova belépve csupán Patrickot pillantom meg, aki éppen a kanapén ülve valami filmet néz.
- Megjöttem – üvöltöm túl a tévét, hátha meghallja. Mosolyogva felém pillant, és leállítja a készüléket. Nagyon bírom a kis krapekot.
- Csinálsz nekem valami finomat? – ugrik a nyakamba egyből, én pedig megsimítom a hátát. Még csak tíz éves, de a kortársaihoz képest nagyon értelmes kisgyerek. Szinte már mindent tud a világról, és a családunkról. Tudja, hogy én mivel foglalkozok és apa. Sőt, simán be szokta engedni a banda tagokat és jól elvan velük. És én is. Mert megszoktuk. Mert ebbe születtünk bele. Ez a normális nekünk. Persze, sokkal jobb lenne egy nagy, szeretetteljes, jó családban felnőni, de lehet, hogy nem lennék ilyen boldog. Mert az vagyok, tényleg boldog vagyok. Sokáig harcoltam az életemmel szemben, de rájöttem, hogy nem tudok változtatni ezen. Legalábbis most nem.
- Mit szeretnél? Tudod, hogy rettentően finom mirelit pizzát tudok csinálni - kacsintok rá. – Vagy éppen meg tudom neked melegíteni a maradékot – keresgélek a hűtőben, de tényleg csak azt találom. Apám megint nem ment el vásárolni, a francba. – Na, melyik legyen? – fordulok felé ő pedig kezére könyököl és úgy tesz, mintha nagyon nagy dillemába lenne. Állandóan hülyéskedik, és sose szomorú. Bárcsak én is ilyen lehetnék.
Végül a pizzát választja, amit gyorsan be is dobok a sütőbe, majd együtt elfogyasszuk, és nemsokára apám is beállít. Apám, egy eléggé kétoldalú ember, és nem tudom eldönteni, hogy hogyan is érzek iránta. Szeretem, mert ő az apám, és vannak igencsak jó pillanatai, és rendes ember, és talán csak azt nem szeretem, amit csinál, amit csináltat velem.
- Tammy kicsim, ma kelleni fogsz – a konyha asztalnál számolgatja a köteg pénzeket, mikor felém fordítja a fejét. Nem szólok egy szót sem, hanem odasétálok, kihúzok magamnak egy széket és leülök. Leülök, és várom, hogy mi a terv mára.
- Csak ketten mentek, Donnával. Bieberéknek adjátok ezt át. Nincs szóvita, nincs öldöklés. Csak átadjátok, és megvárjátok míg ők átadják a pénzt.
- Menni fog – bólintok. Jeremy Bieber. Az ősellenség, de egy ideje, úgymond tűzszünetet kötöttünk. Körülbelül egy éve, egy félreértés miatt, óriási balhé volt, ők is, és mi is rengeteg embert vesztettünk el, illetve, egy párat le is csuktak. Azóta nem nagyon üzletelünk vele, de most ezt a nagy kapást képtelenek vagyunk kihagyni. Nagyon jó ajánlatnak ígérkezik.
- Remélem is. Számítok rátok – néz rám szigorúan, és úgy mintha nem is a gyerek lennék, hanem csak egy alkalmazottja. – Nekem is van még a pizzából? – hihetetlen hogy a tekintete ilyen hamar megváltozott. Most már úgy pillant rám, mint a lányára. Na erről beszéltem, erről a kettősségről.
- Van egy kicsi, bár Patrick szinte felfalta az egészet.
 - Hé, ez nem is igaz, apa. Tammy hazudik, mint a vízfolyás – gyermek hangja kellemes érzést vált ki belőlem. Jó , hogy van nekem. Nekünk. Talán benne látom a reményt, és a kiutat. A kiutat, ami ebből a világból vezet. Hogy mikor lesz erőm kiszabadulni belőle, merthogy egyszer ki kell.

Patrickra pillantok, majd vissza Georgra. Kívülről most biztosan úgy nézünk ki mint egy normális, hétköznapi család. De nem vagyunk azok, közelről sem.


Képtalálat a következőre: „cara delevingne gif”

* Justin Bieber szemszöge*

Még az övemmel babrálok, amikor kilépek a női wc-ből. Eléggé durva menet volt az biztos. Karórámra pillantok, ami azt jelzi, hogy nemsokára meló. Intek egyet Ericnek, aki bárpult támasztja, majd kimegyek a klubból, és rá gyújtok egy füves cigire. Nem legális, de faszt érdekel. Soha se érdekeltek a szabályok, és nem is fognak. Apám eléggé szabad szellembe nevelt, már kiskoromba is benne voltam a dologban, hat évesen már lőttem is.
- Justin – hallom meg, hogy valaki emleget, így a hang irányába nézek. Ajaj. Egy lány, az soha nem jelenthet jót, főleg ő. Magas, vörös, óriási szájakkal. Ez csakis Xenia lehet.
- Xenia – bólintok. Nincs kedvem csevegni vele, már elintéztem őt egy párszor de ennyi. Bár ő a ravaszabb fajtából van, és állandóan vissza jár, ja és a legnagyobb bökkenő, hogy apámmal is dugogat, nemcsak velem.
- Kapok egyet? – a kezembe lévő cigire utal. Flegma fejjel , de odanyújtok egyet neki. Hogy én fasz, miéért nem ültem be egyből a kocsiba.
- Na, morcos vagy? Eltudnálak lazítani – közelebb lépked felém, ami hatására picsa szoknyája még jobban felhúzódik, ajkát pedig előre biggyeszti. Érti a dolgát, a ribanc, az biztos.  Kezét a derekamra teszi, arca pedig egyre közelebb van hozzám. Fhu, baszottul megdugnám, az biztos, de uralkodnom kell magamon. Balhé előtt nem dugunk, ez feltétel . Csak utána.
- Este lazíts el, édes- megvillantom a mosolyomat, amitől általában mindenki elájul, mert elég ritkán alkalmazom. Nincs szükségem rá, csak vész esetén. Beszállok a kocsimba, majd tövig nyomva a gázt, haza indulok, de megcsörren a telefonom. Apámtól jött egy sms. Mégsem csinálhatod egyedül, Jason megy veled. A kurva életbe. Még csak az kellett. Pedig kibaszottul elterveztem, hogy egyedül, gyorsan lerendezem. De nem, miért is lenne úgy.
Meglepődök, mikor meglátom, hogy Jason jól van. Nyomát se látom a beszívott arcának, és görnyedt testalkatának. Elkezd papolni, hogy hova megyünk meg mi lesz. Ő állandóan megszervezi a dolgot előre, én inkább spontán szeretem csinálni a dolgokat.
- Mehetünk végre? – kérdezem tőle, ő meg csak bólint. Jövünk Feketék, szarjátok össze magatokat.


Los Angeles leggázabb részén autókázunk. Én pontosan nem tudom, hogy hova volt megbeszélve a találka, de Jason vágja a dolgokat, sőt , be se fogja egész úton a száját. Próbálok másra koncentrálni, de képtelen vagyok. Kurvára idegesítő lett mostanában.
- Most fordulj le – szól rám, de úgy teszek mintha nem hallanám, direkt azért, hogy húzzam az agyát. Inkább áthajtok a pirosan.
- Azt mondtam, hogy fordulj le, te szerencsétlen – üvölt rám, és meg rávillantom azt az idegesítő mosolyomat, és egyből rájön, hogy csak csesztettem. Egyből felmegy benne a pumpa, abban nem kételkedek. Egy kisebb utcába érünk, ami zsákutca. Az utca végén egy kocsit látok, egyből tudom, hogy ők azok. Apám azt mondta, hogy gyors legyek, és hogy ne legyen balhé. De én nem vagyok szabálytartó típus, és soha nem is leszek az.

Képtalálat a következőre: „justin bieber gif bizzle”

* Tammy Hill szemszöge*

- Kész vagy Donna? – üvöltök egyet, hogy meghallja.  Körbe nézek, és rájövök, hogy semmi nem változott az alatt az egy év alatt, amíg külföldön volt.
- Persze – rohan lefelé,- Mehetünk.
Az út legalább tíz perces, így van időm gondolkozni. Donna, a régi főnök lánya, akinek a helyére apám lépett. Úgy néz ki, mint egy szűz, ártatlan kislány, de belül egy igazi ördög. Rebbenés nélkül öli az embereket a kell, és bonyolítja a le veszélyes dolgokat. Apám imád vele dolgozni, és van egy sanda gyanúm is, hogy mást is imád vele csinálni.
Leállítom a  kocsit a zsákutca végén, és csöndbe maradunk. Jól megvagyunk, de sose voltunk barátnők. Mindig is megvolt köztünk az az űr, de a közös munka, na, az mindig is profin ment. Pár perc múlva meghallom a kocsi hangját, és megvárjuk míg ide érnek. Meglepődök, mikor meglátom, kik szállnak ki. Justin és Jason Bieber, a góré fiai. Azt hittem, valamelyik kisebb rendű tagot küldenek, akikkel könnyebb lesz a dolgunk. De velük kicsit nehezebb lesz, az biztos. Mi is kiszállunk a kocsiból, majd kicsit közelebb megyünk hozzájuk, és alaposan végig mérjük egymást.  Jason három évvel idősebb, de körülbelül tizenhat évesnek néz ki. Tejföl szőke haja, és gernyác testalkata eléggé kisfiussá teszi, de min tudjuk, hogy nem az. Justin az öccse, még veszélyesebb. George mindig azt mondja, hogy ha az apja meghal, biztos ő veszi át a helyét. Gyors és kegyetlen. Mocskos szája van, és kihasználja a lányokat. Áldom az Istent, hogy nem kell egy ilyen férget elviselnem.
- Elhoztátok? – végül Donna töri meg a csendet.
- Igen, de először ti adjátok át. Tudjátok, először a lányok – kacsint ránk Jason, de nem jön be. Már nem.
- Hé bátyó, ezek nem lányok, ezek ribancok – gúnyolódik rajtunk Justin. – És Donna a fő, bár úgy szop mint egy istennő- ajkát végignyalja, és a következő pillanatban már csak annyit látok, hogy emelkedik a keze, Justin arca felé.
- Héhé – szedi le az öccséről Jason – Nem akarunk balhét.
- Senki nem akar balhét – szolok közbe, – Itt van, tessék- nyújtom át a zacskót, és elveszem a miénket a kezéből. Donna még mindig forr a dühtől, Justin pedig perverzen bámul. Szinte vágni lehet a feszültséget, mikor fegyver ropogásokat hallunk, és már csak annyit látok, hogy Donna a földre esik, és fenn akad a szeme. Hirtelen lebénulok, és képtelen vagyok megmozdulni. egyszer csak egy kéz ragadja meg az enyéimet, és a kocsi felé húz, aztán hirtelen megérzem a golyót magamba. Erősen bele fúródott a jobb kezembe. Valkai hátulról megfog és betuszkol a kocsiba, de nem látom ki. A dolgok kezdenek elsötétedni, és mire megpillantanám, hogy kivel vagyok, lecsukódik a szemem.


2. fejezet

Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan hozom a második részt, de sikerült megírnom. Lehet, hogy kicsit lassan indul be a  dolog, de nem akarok semmit elsietni. Köszönöm szépen az eddigi visszajelzéseket, remélem most irtok páran, mert higyjétek el, nagyon sokat számít. 
xoxo


*Tammy Hill szemszöge*

Végigbámul, ahogy bekapcsolom kockás ingem utolsó gombját is, és kézzel kifésülöm a hajamat, hogy ne tűnjek olyan ziháltnak. Pár lépéssel közelebb lépek, majd megigazítom a haját. Fő, az álca. Hogy ne jöjjenek rá, mibe is mesterkedünk, úgy igazából.
- Na, csak két perce csengettek be, van még egy kis időnk – magához húz, és nagyon csúnya dolgokat kezd el a fülembe súgni. Legszívesebben egész nap itt maradnék vele, és csúnya dolgokat csinálnánk, de nem lehet. A józan paraszti eszemre kell hallgassak.
- Dylan, mennünk kell – nézek mélyen a szemébe, és próbálom minél inkább rávenni a mesére, és úgy látszik sikerül is. Egy szomorkás fej bólintással veszi a lapot, majd gyorsan el is tűnik a teremből. Telefonomra pillantok, és rájövök, hogy most nagyon nagyot fogok kapni a tanártól, de valahogy nem izgat. Sosem voltam az a jó kislány, nem akarok beállni a sorba. Nem akarok, és nem is szeretnék tömeg lenni.
A folyosó csak úgy kong az ürességtől, egy lélek sincs itt. Még soha nem tapasztaltam ezt. Minden egyes szünetben hering parti van, és általában csak elég nehezen lehet megtalálni szekrényeinket. Ahogy megpillantom a 107-es termet, rögtön, kopogás nélkül nyitok be. Újra megakad a tekintetem Amberen, aki ismét nevet. Bír engem, és én is őt. Pillantásom Mr. Stewartra téved, aki éppen a tábla előtt magyarázza a különböző matek tételeket, amiknek feléről fingom sincs.
- Ms. Hill, mégis mit képzel magáról? –a hatvanas éveiben járó, kissé köpcös férfi, mereven néz rám, és emeli fel a hangját. Egy átlagos diák lány, nyomban elsírná magát, ha így beszélne hozzá, de én közel sem vagyok egy átlagos lány, sőt. És,igen, tudom ez most kibaszottul közhelyesen hangzik, de így van , nem hazudok. Nem hinném, hogy minden második lány egy banda vezér, és egy volt prosti gyereke, aki már tizenhat évesen az utcákat járta, és a drogdillerekkel üzletel. Nem, ilyen nincs sok, ebben biztos vagyok.
- Elnézést tanár úr, csak tudja, nem sült meg időben az a hambi, és ön is jól tudja, hogy a hús nyersen nem túlságosan jó – végig a szemébe nézek, pedig legbelül fuldokolok a nevetéstől. Páran mondták már, hogy a jó a humorom, sőt az egész osztályom, akik most is, mint mindig visszatartott nevetéssel néznek hol rám, hol a tanárra, akinek a feje inkább kezd egy paradicsomra hasonlítani. Fejét rázva azonnal elkezdi írni a büntető papíromat, amin nem lepődök meg. Mikor már kigondoltam, tudtam, hogy valami ilyesmi lesz a büntetésem. Az óra további részébe inkább meghúzom magam, semmi kedvem sincs még tovább bent maradni délután, van jobb dolgom anélkül is.
Három óra után szabadulok az iskolából, és egyből a közeli kisboltba megyek, ahol a napi adagomat szoktam megvenni. Josh, a fiatal eladó srác bájosan cseveg velem. Még mindig azt hiszi, hogy bejön, de nagyot téved. Nem arról van szó, hogy nem nézne ki jól, egyszerűen úgy érzem, hogy túl jó hozzám. Látszik rajta, hogy soha a büdös életben nem csinált semmi illegális dolgot, és hogy minden emberrel jól bánik, és senkit sem bánt meg. Khm. Én meg az ellenkezője vagyok, totálisan.
- Na és mára mi a terv? Péntek este van, nem hinném, hogy egyedül töltöd el – sejtelmes mosoly keretében adja át nekem a kék Marlborot. Nincs túlságosan jó kedvem, ezért csak egy köszönéssel távozok. Teljesen lefárasztott ez a délutáni büntetés, és semmi kedvem nincs hazamenni. George úgyis szervez valamit mára, nincs olyan hétvége, hogy nem halna meg valaki valamelyik bandából.  Nem telik el úgy hétvége, hogy ne csináljunk valami balhét, és ne kelljen, fussunk a rendőrök elől. Nagyon remélem, hogy a mostani más lesz, teljesen más. Viszont valami rosszat érzek. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy milyen rosszat egyszerűen csak nem akarok ma sehova menni. Kitudja, mi fog történni.

Képtalálat a következőre: „cara delevingne gif”


* Justin Bieber szemszöge*

Ahogy belépek a házunkba, egyből megcsap a fű szaga. Én is rendszeresen használom, de nem bírom elviselni a szagát, főleg nem a házba. A középen lévő üres asztal tele van vele, és éppen a bátyám ügyködik vele. Legalábbis próbálkozik, mert látszik rajta, hogy totál be van állva. Basszus, még csak reggel kilenc van.
- Jason, mi a faszért kell ezt pont itt csinálni? – ordibálok neki, de annyira ki van ütve, hogy nem hall semmit. – Hallod, állj már fel ember. – szemét lassan kinyitja, majd bambán bámul – A faszomba, hogy állandóan én kell gondoskodjak rólad, na gyere – legalább egy hosszassal nagyobb mint én, de simán megfogom, és átcipelem a pár méterre lévő kanapéra, ahova leteszem. Mostanában egyre többet üti ki magát, egy csaj miatt. Egy csaj miatt, tényleg. Nem tudom mi lett vele, hiszen eddig ugyanolyanok voltunk. Soha nem ragadtunk le egynél, sőt egy időben versenyeztünk is, hogy ki tud több csajt megdugnia, és hát én nyertem, mint mindig, ezért egy teljes hónapra cölibátust fogadott, de mondanom se kell, nem sikerült betartania.
Visszasétálok az asztalhoz, és visszateszem zacskójukba füvet, majd jól elrejtem, hogy legközelebb ne találja meg. Nem arról van szó, hogy el akarom tiltani tőle, mert isteni egy dolog, csak egyszerűen nem akarom azt, hogy minden egyes nap ilyen állapotba legyen. Pont befejezem, mikor nyílik az ajtó.
- Kemény nap lesz, J - apám egyenesen hozzám jön, majd telefonja képernyőjét felém mutatja. Kapkodva olvasom el a sorokat. Úgy látszik, lesz egy pár munka ma.
- Rendben – bólintok helyeslően – Kivel menjek? Tom elvileg ki akar szállni, Evan pedig Francoba van.
- Mi a szar?- egyből felhúzza magát, mikor rájön, hogy ki akar szállni T. – És én erről miért nem tudok? Megmondtam neki, hogy szó se lehet róla. Mégis mit képzel magáról ez a fasz – úgy ordít velem, mintha én tettem volna valamit, de már megszoktam. Mindig is ez volt, és ez is lesz. Képtelen vagyok változtatni helyzetemen, és igazából nem is akarok. Sokkal inkább élek így, mintha el lennék kényeztetve. Soha nem lennék képes bármit is csinálni egyedül, így legalább élem az életemet. Aminek pozitív és negatív oldali is vannak. Mint mindennek. Jeremy ordibálásra, még a süket is felkelne, így nem lepődök meg amikor nyöszörögni kezd a bátyám.
- A faszomba Jason, hogy te állandóan be vagy állva. Kelj már fel – kezdi ráncigálni, de ő csak továbbra is csak nyöszörög. – Most ki menjen veled, hm?  - kérdően tekinget rám, én pedig gondolkodni kezdek, de senki nem ugrik be olyan, aki alkalmas lenne a melóra. Egy átlagos melót, általában hárman szoktunk elvégezni, de egy ilyet, legalább tízen, csak hogy apám a  fél bandát elküldte, egy nagyobb balhéba New Yorkba, és ő is oda tart, a másik fele pedig szét van szóródva, és képtelenek lennék ilyen gyorsan össze szedni őket.
- Meg csinálom egyedül, menni fog az – bízok magamban. Bár tuti, hogy necces lesz, hiszen elég komoly lesz, de menni fog, legalábbis remélem. Nem, nem szabadna elbizonytaladnom főleg nem Jeremy előtt. Megcsinálom, és kész.
- Á – teszi fel a kezét. – Nem hinném, hogy menne.
- Te is tudod, hogy én vagyok a legjobb embered – őszinte vagyok hozzá, és ez mindig jó. Bár úgy hazudok , mint a vízfolyás, de most jobb ha az igazat mondom. Pár másodpercig csak néz, és gondolkozik, de végül belegyezik, majd elmegy. Visszanézek Jasonra, aki még mindig ki van ütve, így úgy döntök, estig szórakozni akarok, mégpedig nagyon. Kocsi kulcsomat felveszem, majd az öreg Mercedesemel egyenesen a Palm Clubba hajtok, ahol éjjel nappal buli van. Ahogy belépek , minden szempár rám szegeződik. Hát, hogy is mondjam, ismert vagyok, az biztos. Három gin után meglátom Ericet, a legjobb haveromat.
- Na, ma kire veted ki a hálódat? – néz körül a klubba, ami kezd megtelni. – Netalán egy szexi vörös? – sétál el előttünk egy telt-keblű csaj, viszont nem tetszik. – Vagy éppen egy vékony szőke?  fanyalgok, túl vékony. – Hát öcsém- csap a vállamra – Asszem megvan a mai áldozatod – egy kissé vaskos, de irtózatosan dögös csaj lépked felém. Látom, hogy be van tépve,de cseppet sem érdekel, annál jobb. Annál jobban tudjuk egymást kényeztetni, és most csak erre van szükségem,hogy ellazuljak, és felkészüljek az éjszakára.
Képtalálat a következőre: „justin bieber 2014 gif”

Prológus

Igen, igen. Egy újabb blog. Lehet, hogy valakinek már ismerős a cím, hiszen pár hónappal ezelőtt elkezdtem egy nagyon hasonló történetet, de nem éreztem túl jónak, így kissé átírtam. Nem tudom, hogy ez meddig fog tartani, hiszen nem vagyok túlságosan kitartó típus, de most van kedvem írni, és ihletem is van, szóval , ja most minden jó.  Remélem elnyeri a tetszéseteket és hagytok magatok után nyomot, bármilyen félét.
xoxo

*Tammy Hill szemszöge*

,,A külvárosi utcák már kihaltak, és csupán egy-két lámpa pislákol. Egy nagyobb teherautó mögött rejtőzünk, de érzem, hogy egyáltalán nem vagyunk biztonságban. Don emberei bármelyik pillanatban feltűnhetnek, és én egyedül, nem tudok megküzdeni velük. Apám úgy is azt mondta, hogy először az öcsémet és az anyámat vigyem biztonságba, csak utána törődjek mással. Halk lépéseket hallok, ösztönösen emelem ki zsebemből a fegyveremet, de már késő. Túlságosan is. Ahogy megfordulok, már csak vérbe- fagyva pillantom meg az anyámat, és úgy érzem, hogy képtelen vagyok bármit is csinálni ezen túl. Patrik mellette áll, és kiabál felém, de én meg se tudok mukkanni. Csak nézem az édesanyámat, aki felnevelt, akire egész életemben számíthattam, de már nem számíthatok. érzem, hogy egy sós könnycsepp végig fut az arcomon, majd öcsémet megragadva, elfutok. Ott hagyom az anyámat, holtan. ,,

Ahogy felolvasom az utolsó mondatot is, felpillantok papírjaim közül, és osztályt kezdem el pásztázni. Mindenki döbbent arccal bámul, a tanárnő pedig csak szótlanul ül, és mintha kissé zavarba lenne. Az egyik ablak felöli padra pillantok, ahol barátnőm, Amber a fejét csóválva próbálja visszafojtani nevetését.
- Hill kisasszony, ez kissé bizarr volt – szólal meg a tanárnő hirtelen, de még mindig úgy érzem, hogy nem teljesen biztos magába – és furcsa, de ha magának ezt jelenti a halál, akkor ezt – a végét már nem is lehet hallani, mert megszólal az óra végét jelző csengő, és már mindenki pakolászik, és teljesen mással van elfoglalva. Nevetve ülök be padomba, majd visszapillantok a kéziratomra. Mindenki röhög a történetemen, és valószínűleg elmebajosnak titulálnak, de senki se gondolja, hogy ez valós történet. Hogy ez tényleg megtörtént velem.
- Suli után kaja? – kérdezget Amber, miközben a szekrényében lévő tükörben igazgatja sminkjét.  Világ életében imádta magát, és ezt soha nem is leplezte. Nem arról van szó, hogy túlságosan is nagy önbizalma lenne, ez már olyan mintha szerelmes lenne, mégpedig saját magába.
- Áh inkább offolom, apám már vár – dobom be szétszakadt matek könyvemet,majd zárom is be  - Nocsak, nocsak – már messziről hallom a hangját Dlyannek.
- Mit akarsz drága Tammyka? Talán ismét egy újabb pszichopata sztorival akarsz előállni?  - flegmán, és lekezelően beszél hozzánk. Csak szemgolyómat forgatom, majd jobb kezemmel, amilyen csak erősen csak tudom, arrébb lököm az utamból, és rá se figyelve, bemegyek a legközelebbi, teljesen üres terembe. Szinte csak pár másodperc telik el, mikor újra megpillantom.
- Megőrjítesz te lány – búgja nekem, majd egy gyors mozdulattal bezárja az ajtót, a biztonság kedvéért, majd rám veti magát.  Ajkaink csak úgy falják egymást, képtelen vagyok megálljt parancsolni érzelmeinknek. Dylan az év elején érkezett az osztályunkban. Én, mint az iskola legfiúsabb lánya, és legbunkóbb, egyből beszóltam neki, de hamar rájöttem, hogy őt sem kel félteni az ilyen dolgok terén. Azóta marjuk egymást az osztályt előtt, de igazából , talán pont azért , mert annyira hasonlítunk egymást, egymásba estünk,de teljesen. És hogy miért is titkoljuk? A legésszerűbb válasz erre az, hogy nem akarjuk lerombolni a már jól kiépített imádzsunkat, túlságosan is hiúk vagyunk ahhoz, így inkább titokban oldjuk meg dolgainkat, mint most itt.


*Justin Bieber szemszöge*

Ahogy kinyitom a szememet, iszonyatos fejfájás tör rám, és bárhogyan próbálok visszaemlékezni az elmúlt éjszakára, képtelen vagyok rá mindaddig, amíg el nem fordulok jobb oldalra. Egy hosszú, fekete hajú lány fekszik mellettem, teljesen meztelen. Kissé felülök, és közelebb hajolok hozzá. Hát, eléggé be lehettem állva, ha egy ilyen csajjal dugtam egész éjjel. Nyöszörögni kezd mellettem, én pedig erősen megbököm.
- Ideje menni – szólok rá durva hangnemben
- Hé, Justin – sértődötten néz rám, de már megszoktam. Ezekkel a boci szemekkel nem lehet engem meggyőzni, sőt bármilyen érzelmet kiváltani belőlem. Rég nem éreztem bármiféle kötődést bárki iránt is, és őszintén megmondva nem is akarok. A fasznak kell érzés, és kötődés, csak elrontja az életet.
- Na ne nyavalyogjál itt nekem, csak felbaszol – inkább visszaveszek, és lecsukom szemeimet, képtelen vagyok erre a csajra még egyszer ránézni. – Elmehetsz - mutatok az ajtó felé.
Pár másodpercig csend van, majd már csak azt hallom, ahogy nagy erővel bevágja maga mögött az ajtómat. Egyből kipattan a szemem, és telefonomhoz nyúlok. Csupán pár sms érkezett, semmi több. A legtöbb pár lánytól, hogy ma ráérek-e. Még nem tudom milyen kedvem lesz, így egyikőjüknek se válaszolok.  Készülékemet visszahelyezem kis éjjeli szekrényemre, majd pillantásom az ott lévő fényképre téved. Már sokszor megfogadtam magamnak, hogy elteszem ezt a képet, de még soha nem voltam képes rá. Csak ennyi maradt belőle, semmi több. És hogy miért? Mindenről a Feketék tehetnek, minden egyes kibaszott veszteségemről. De nem vagyok egy könnyen megbocsájtó típus, épp ezért megfogadtam, hogy kiirtom az egész bandát egy nap. És lehet, hogy ez a nap a mai lesz. A nap, amikor leszámolok velük, örökre.


Képtalálat a következőre: „justin bieber gif”