4.fejezet

Meg is hoztam a következő részt, ami kicsit unalmasabb, viszont a végén olyan dologra derül fény, Justin múltjából, amire szerintem senki nem számított volna. Na, szóval jó olvasást, és kérlek, jelezzétek ha elolvastátok, akár egy pipálással, akár egy megjegyzéssel.
xoxo

* Tammy Hill szemszöge*

A szemem lecsukódott, és egyszerűen képtelen vagyok kinyitni, de mégis éber vagyok. Érzékelek mindent, csak nem túlságosan pontosan. Érzem, hogy nemsokára elvesztem az eszméletemet, teljesen, de addig is koncentrálok, és próbálom kiszűrni a különféle zajokból, hogy milyen párbeszéd zajlik éppen a furgonba. Jobb kezem iszonyatosan fáj, de próbálok nem gondolni a fájdalomra, mert tudom, hogy annál rosszabb. Minnél többet gondolunk bármire, ami tényleg fáj, és legyen itt szó fizikai, vagy lelki fájdalomról, annál rosszabb.

- A kurva életbe Jason, taposs bele – ordít előre Justin, miközben hozzám ér. Vagyis gondolom, hogy ő, mert más nem lehet itt hátul, a hátsó üléseken. Egyből a jobb karomhoz nyúl, majd mintha valamit eltépne, és azt kezemre csavarja, erősen. Nem akarom magamat felfedni előtte, hiszen akkor nem beszélnének olyan dolgokról, amik fontosak lehetnek a jövőben, bármi is történjen most velem. Szorosan rácsavarja a kis ruhaanyagot, ezzel megakadályozva a vérzést. Lüktet és csíp, de kevésbé fáj, bár érzem, hogy már nem tudom magam sokáig tartani ébren. De muszáj. Valamit csak meghallok, egy kis belső titkot, vagy azt, hogy éppen hova a fenébe is tartunk éppen.

- Tudod kik lehettek? – utal azokra, akik közbeszóltak a mi kis dolgunkba. A pillanat törtrésze alatt történt, és fogalmam sincs, hogy kik lehettek azok, és van egy olyan érzésem, hogy ők sincsenek nagyon tisztába ezzel.

- Fogalmam sincs – fújja ki egyenletesen a levegőt Justin, akit tisztán, és erősen hallok, így arra következtetek, hogy még mindig a közelemben van. Talán, túlságosan is közel.

- De mi a faszért lőtted le Donnát? Meghülyültél? – Jason hangja megváltozik. Tudtam, hogy ő mindig is háttérben volt, bár nagyobb, mint Justin, csupán fél évvel, de valahogy sosem vette át a nagytesó szerepét. Állandóan a háttérbe volt, és onnan figyelte a dolgokat. Csupán kisebb ügyeket vitt véghez, nagyobb balhékkor általában otthon maradt. Apám szerint haszontalan egy gyerek, se esze és se érzéke nincs az ilyesfajta dolgokhoz. Viszont mióta állítólag csúnyán átvágta egy lányt, teljesen kifordult önmagából, és egyre inkább kezd hasonlítani öccsére. Bár attól még nagyon messze van. Justin nem egy mindennapi teremtmény, az egyszer biztos.

- Szerinted direkt csináltam? Totál váratlanul ért a dolog, valamit muszáj volt cselekdjek– idegesnek tűnik, és zavartnak. Ilyennek még sosem láttam, vagyis halottam. Mindig is nagyszájú, és beképzelt volt, és tojt mindenre, és mindenkire. Sosem tartott be semmilyen szabályt, és az erkölcsösséget se ismerte, és úgy érzem, azt még mai napig nem. Ezek mellet híres arról, hogy ugyanazzal a lánnyal nem dug kétszer, és imádja a füves cigit, és ja, és verekedni is szeret. Elvileg abban könnyedén le tudja vezetni a felgyülemlő stresszt. Csak úgy mellékesen. És ezeket én mégis honnan tudom? Az ős ellenségünk tagja, alap hogy ilyeneket tudok, és ez kölcsönös is. Ha nem is tudunk egymás minden lépéséről, állandóan szemmel voltunk tartva. 

– Ember, miért akarsz te hazamenni? – gondolom feléjük kanyarodott Jason, ezért mérgelődik az öccse. – Ezzel még valamit kell csinálnunk, meglőtték – hanyagul odaveti még ezt, és a testem úgy érzékeli, vagyis lehet, csak azt gondolom, de esküszöm úgy éreztem, hogy rám nézett.

- Még ez is – mérgelődik továbbra is a kormánynál az idősebb testvér. – Phillhez megyünk? – erre nem érkezik válasz, így gondolom oda. Phill. Phill. Ismerős a név, de nem ugrik be, hogy ki lehet az, pedig mindenkit ismerek a bandájukból, egytől egyig. Aztán hirtelen mégis az eszembe jut valami. A szemem előtt megjelenik egy körülbelül két méteres, százötven kilós ember, és ha jól emlékszek, ő inkább a háttérben dolgozik. Hát persze, ő az, aki orvos volt a helyi kórházba, de bajba került, és Jeremy felkarolta. Szóval ellátnak a testvérek, ez jó pont, mármint örülök annak, hogy nem hagynak meghalni.

- És utána mit kezdünk vele? Feltételezzük, ha Phill meggyógyítja, akkor mi lesz vele? Elengedjük?

- Jason – ordít egy nagyot Justin, mire bátyja azonnal lefékez. – Ne kérdezősködj ennyit, a faszomba. Fogalmam sincs, hogy mi lesz, inkább vezessél, hagyj gondolkozni, kösz. – továbbra is ideges, én pedig egyre jobban kezdem elveszteni az eszméletem. A fájdalom ismét belém hasít, nehezen állom meg, hogy ne üvöltsek egy nagyot. Csak még egy percet akarok. Hadd halljak valami használható dolgot is ma. De nem hallok, és inkább feladom a küzdelmet a fájdalom ellen, és elengedem magam teljesen. 

- Menj a francba Justin – káromkodik az első ülésen Jason, és ez az utolsó, amit hallok.

* Justin Bieber szemszöge*

Kurvára ideges vagyok. Itt fekszik mellettem Hill, ráadásul meglőve. Apámnak megígértem, hogy semmi balhé nem lesz. Aha, persze. De minden simán ment volna, ha az kurva meg nem szólalt volna. Igen, hogy is hívták? Donna. Igen, az az. Tuti meghallották, ahogy rám támad, és ezért lőttek ránk. Általában nem szoktunk egymás üzleteire rá törni, de most pontosan ez történt. És hogy utána én miért lőttem meg a fejes lányát? Már nem tudom. Egyszerűen úgy éreztem, hogy muszáj valamit tegyek, nem gondoltam volna, hogy ez fog belőle kisülni. Azt hittem sikerül eltalálnom valamelyik támadót, de helyett Tammyt lőttem meg, akit ismerek, mint a rossz pénz. Bár még nem sikerült megbasznom, de arra is sort kerítek majd a közeljövőben. Mindent csak szép sorba.

Jason úgy vezet, mint egy nagymama, ezért legalább negyed óra is eltelik mire kiérünk a gettóból, és egy belvárosi lakásra érünk. Phillhez. Rendes fickó, de nem a magja a bandának, csupán kiegészítő. Nem szólok neki előre, legyen csak meglepetés. Mindketten kiszállunk a kocsiból, majd az ajtóhoz lépünk, és erősen dörömbölni kezdünk, hátha észre vesz minket, és nem kell majdnem két órát dekkoljunk a háza előtt, mint legutóbb.

- Ki a fasz az? – nyit mérges szemekkel ajtót, a két méteres ember előttem. – Ti meg mi a fészkes fenét csináltok itt? Hívás nélkül?

- Tudod, hogy nem szeretem a szabályokat – legyintek egyet. –Lenne egy kis dolog, gyere velünk. Inkább nem írom le, milyen fejet vágott mikor meglátta a vérző kezű lányt, akit rögtön felismert.. Legalább egy óráig voltak bent egy szobába, én meg addig csak gondolkodtam, és gondolkodtam, hogy ezt hogy is adjam be apámnak, és úgy az egész banda világának. Merthogy ezt könnyedén nem foguk megúszni, azt biztos. Viszont aztán beugrott valami, egy nagyszerű terv. Igazából nem terv, csak egy átmeneti állapot.

- Még éppen időben hoztátok – jön ki a szobából, miközben véres kesztyűjét szedi le magáról. – Elég sok idő kell ahhoz hogy meggyógyuljon, legalább egy hónap.

- Egy hónap? – áll fel Jason, aki eddig nyugisan ült a kanapén, de ahogy arcára nézek, látom, hogy végleg elpattant nála a húr. Esküszöm, ha vége lesz ennek az egészek, megkeresem azt a csajt, és addig baszom amíg meg nem hal, vagy vissza nem megy hozzá. Nem akarom ezt a Jasont, a régit jobban bírtam.

- Állítsd már le magadat ember – szól Phill erényesen a bátyámra, aki habár még mindig ideges, és forr a dühtől, vissza ül a kanapéra, és elkezd egy pontot bámulni Az tuti, hogy nem fix a csávó. Amíg anyánk élt, ő volt a kedvenc. Egy normális családba ez pont fordítva szokott lenni, hogy a fiatalabb az elkényeztetett, és őt szereti mindenki, de nálunk ez nem így volt. Nem, mert mi közel sem vagyunk egy átlagos család, és igazából nem is lenne az jó. Ha egy nyugis, hétköznapi családba születtem volna, tuti nem lenne ilyen kurva jó életem. – Na és most ülj le szépen J, és meséld el hogy mi a szar történt, mert az tuti, hogy nem így terveztétek az estét – fordul felém a mamlasz, én pedig egy levegővétel után elhadartam a dolgokat, persze apróbb részleteket hagytam ki, de nem akartam, hogy beáruljon apámnál, bár előbb utóbb úgyis rá fog jönni. De inkább utóbb legyen, minthogy sem előbb.

- De erről hallgass, oké? –emelem végül rá a tekintetemet őt pedig bólint. Soha nem tudtam eldönteni, hogy mennyire lehet benne megbízni. Van amikor jó fej, és tényleg segít,de viszont tudok egy két olyan kapcsolatáról, amik nem túl jók, a bandára, és főleg rám nézve, ezért nem bízok meg benne. Egyébként se bízok meg senkiben se, de benne végképp nem. – Na de most húzzunk innen. Vihető állapotban van? 

- Abban igen, de szerintem maradjatok még egy kicsit – kezd kissé gyanússá válni, hogy ennyire érdeklődő, és marasztalni szeretne minket, így inkább megrázom a  fejemet, jelezvén, hogy szó se lehet róla, majd Jason segítségével betuszkoljuk a kocsiba a csajt, és gyorsan el is tűnünk a helyszínről. Már megbántam, hogy idehoztam, de mást nem tehetem. Tuti, hogy köpni fog, de tudok én pár dolgot, amivel zsarolhatom, szóval nem para. Én vezetek, és azon gondolkodok, hogy hova is kéne menni. Apám háza eleve offos, így inkább kikanyarodok a délfelé tartó autópályára, és a part felé veszem az utam. Meglepődök, hogy Jason egy kukkot sem szól, de legalább így teljesen ki tudom gondolni, hogy mit fogok most ezzel a helyzettel kezdeni.

A nagy forgalom miatt két óra alatt sikerül leérni, a parit házhoz. Ez lesz a legbiztonságosabb hely most. Apám úgyis úgy tudja, hogy már rég eladtam, csak én és az tud a létezéséről, aki benne lakik. Aki elmenekült a bandától, én pedig elbújtattam. És ő nem más, mint a volt barátnőm, Carla.

* Tammy Hill szemszöge*

Mikor kinyitom a szemet, hirtelen legalább három emberrel találom magam szemben. A fejem lüktet, és a kezem sincs túl jól. Hirtelen azt se tudom, mi történ velem, aztán beugranak a dolgok, és lassan rájövök, hogy mit csináltak velem, és hogy ki is pontosan. Mert láttam, kurvára láttam, hogy ő lőtt le. Legszívesebben felállnék, és letámadnám, de érzem, hogy nem tudok megmozdulni. Mintha kőből lennének a végtagjaim. Justint, és Jasont egyből felismerem, de mikor ránézek a mellettük lévő csajra, nem rémlik semmi, aztán beugrik. Hát persze, Carla az. Carla Mckenzie. Végig kémlelték ezt az egész dolgot, ami volt kettőjük között, és ezáltal elég jól ismerem a sztorit. Aztán egyszer csak egy kisgyerek kezd el felém futni, de az anya megállítja. 

- Baszódj meg Justin – mondom olyan hangosan, ahogyan csak tudom. mert ez kívánom neki, hogy halljon meg, és tűnjön el erről a világról. Ha ez mégse jön össze, ha felépülök, tuti megbosszulom. Megbosszulom, hogy lelőtt.