5. fejezet

Kicsit később, mint ahogy szerettem volna, de meghoztam a következő részt. Köszönöm szépen a kommenteket, hihetetlenül jól esnek, és remélem most sem maradnak el. És hogy befejezem-e az irást? Azt még sajnos magam sem tudom..
xoxo

* Justin Bieber szemszöge *

Jasonnal együtt, bevisszük a tágas nappaliba, majd lefektetjük az ott lévő kanapéra. A kezén lévő kötés újra átvérzett, ezért a Philltől csórt kötéssel kicserélem a mostanit, majd visszamegyek a konyhába, ahol Clarrát, Jasont, és egy kislány pillantok meg. Az én gyerekemet.

Clara Mckenzie anno, az iskola, sőt, talán a város legnagyobb ribanca volt, már tizenhat évesen. Szombatonként minidig mással kavart, és érzelmek nélkül, bármit megtett, szó szerint bármit. Akkoriban, és mint még most is, nagyon szerettem a nőkkel játszani, így őt se hagyhattam ki a dologból, csak éppen az egész félre csúszott, és teherbe esett. Persze, a kis csaj, gazdag szülők gyereke, és ha megtudták volna, hogy terhes tuti kinyírták volna, így inkább, hogy is mondjam, olyan Bieber-féle tanúvédelmi programba tettük. Lehoztuk ide, a tengerparti házba, és azóta itt él, Winnievel együtt. Ennek már több mint öt éve, de még mindig életem hibájának tartom. 

- Végre megmagyaráznád, hogy miért vagytok itt? – Clara idegesen pattog, én pedig megcsóválom a fejemet. Semmit nem változott azóta, és úgy érzem, hogy nem is fog. – Merthogy nem azért hogy megnézd a gyerekedet, az egyszer biztos – veszi át az anyatigris szerepét, de már unom. Állandóan arról papol, ahányszor csak találkozunk, hogy én egyáltalán nem foglalkozok se vele, se Winnie-vel. Egyszerűen úgy érzem, hogy nincs miért. Minden hónapban utalunk át pénzt, plusz fedél van a feje fölött, nem értem ez miért nem elég neki. Azt kéne még, hogy eljátsszam az apuka szerepét, á, inkább nem. Az nem az én stílusom.

- Igazad van, nem azért – a lányra pillantok, és most az egyszer próbálok vele kedves lenni, de nem sikerül. Az anyja nadrágjába kapaszkodik, és rám se néz. – Egy darabig itt marad Mildred.

- Neked teljesen elment az eszed? – kezd el ordítozni velem. – Idehozol egy meglőtt lányt, de úgy hogy fél éve be se tetted ide a lábadat? Egyáltalán tudod hány éves a lányod, hm? Vagy, hogy mi van vele? Egyáltalán szereted őt? – a szavak eljutnak az agyamig, de megakadályozom azt, hogy szívemig. Nem akarok érezni semmit vele kapcsolatban, de mégis érzek. Hiszen bassza meg, de ő a lányom. Kimérten nézek rá, mikor mocorgást hallok a nappali felé. Mindenki tekintete arra irányul, majd megindulok. Tammy mocorog, és mintha mondogatna valamit, de szemei még mindig csukva vannak, csak akkor nyitódnak, mikor odaérek. Nagy barna szemei minket kezdenek el pásztázni, majd a hirtelen befutó Winnire szegezi tekintetét, majd rajtam állapodik meg pillantása. Látszik rajta, hogy fájdalmai is vannak, de hogy közelebb lépek, mást is felfedezek a szemébe. Düh. 

- Baszódj meg Justin – nincs túl sok ereje, de olyan hangosan beszél, hogy mindenki tisztán érti.

- Héhé, nyugi kislány – Jason közbelép, de kezemet felemelem, jelezvén, hogy hagyja rám a dolgot, hiszen én okoztam ezt az egészet. Felháborodva pillant rám, de inkább nem kezd el velem veszekedni, és hátra lép, vissza az eredeti helyére. Carlara pillantok, és a mellette lévő lányomra.

- Jobb, ha most elmentek a szobátokba – adom ki az utasítás, mivel nem akarom, hogy lássák, hogy mi fog történni.

- Jó, most elmegyünk, de ne hidd, hogy ezzel el van intézve minden – szúrósan rám pillant, majd megfogva Winnie kezét, felmennek a lépcsőn. Addig egy szót se szólok, míg be nem csapódik az ajtó, csak akkor fordulok, a még mindig a kanapén fekvő Tammy felé , akinek szemébe még mindig ott van a düh, és nagyon úgy tűnik, hogy egy hamar nem is fog eltűnni. Tudom, hogy nehéz lesz elmagyaráznom, hogy mi is a tervem vele, hiszen nem egy egyszerű eset, és elég okos is ahhoz, hogy átlásson rajtam, de nem teljesen. Az egyszer biztos, hogy nehéz menet lesz, de azt nem mondanám, hogy lehetetlen, mert semmi sem az a világon, főleg nekem nem, Justin Biebernek.

* Tammy Hill szemszöge *

Nagyon fáj a kezem, de próbálok nem arra koncentrálni. Kizárni immáron nem tudom, de elterelni a figyelmemet, azt annál inkább. Bieber meg se szólal, én pedig csak bámulom, és bámulom. Úgyis végül mondani fog valamit, és kiböki, hogy mi a francot akar tőlem.

- Szóval, most egy darabig itt fogsz maradni – végezetül hozzám szól, de nem néz a szemembe, helyette inkább a bátyát figyeli, aki máris elfoglalta helyet. Az egyik széken ül, és a távirányítót nyomkodja. Justin csupán ez csúnya pillantást küld felé, és úgy látszik, hogy veszi az adást, így kisétál a szobából, és ketten maradunk. Csak ő és én. Kíváncsi vagyok, mit ajánl, és hogy mi fog kisülni ebből az egészből, de az egyszer biztos, hogy nem fogom beadni a derekamat, semmiféle kettős dologba. Csak én fogok jól kijönni belőle, ők nem.

- Szóval fogva tartotok, mondhatom pompás ötlet – gúnyolódok rajta, hátha felhúzom az agyát, de őt nem olyan fából faragták. Gúnyos mosolyt vet rám, majd a komód felé sétál. Lassan, mintha húzná az időt, kivesz egy poharat, és tele tölti whiskivel, majd visszajön, pontosan elém.

- Figyelj, Hill. Jobb lesz ha együtt működsz velünk – fenyegetően beszél hozzám, de fel se veszem.

- Mert ha nem, mi lesz? Megölsz? Ugyan Bieber, annak nem lenne jó vége. Nem csak a kis ribancodat és fattyúdat kéne elbújtatni, hanem saját magadat.

Úgy látszik sikeresen felhúztam, hiszen ahogy befejezem mondandómat, az egész pohár tartalma az arcomba ömlik. Köpködök, ahogy csak tudok, és a még épp kezemmel próbálom lerázni a folyékony anyagot, de nem nagyon megy, mert a következő pillanatban mindkét kezével megragadja nyakamat, és szorítani kezdi, de éppen csak annyira, hogy ne kapjak levegőt. Levegőért kapkodok, miközben farkas szemet nézek vele. Barna retinája mintha fekete lenne, és vicsorog rám. Úgy tűnik, hogy sikerült bepöccenteni. Pár másodperc múlva elfordul, majd a poharat a falhoz veri, végezetül pedig felém fordul.

- Szóval a keményebb módot szeretnéd Hill. Rendben, én nem állok az utadba, de csak hogy tud, aha így viselkedsz, nem lesz jó vége. Üdvözöllek a pokolban – kárörvendően kiterjeszti karját, majd Jasonnal együtt kisétálnak a házból.

Gondolkodok, ahogy csak tudok, de nem jut semmi sem az eszembe. Az egyszer biztos, hogy nem ülhetek itt ölbetett kézzel, valamit cselekednem kell. Bármit megteszek azért, hogy ezt ne ússza meg Justin, de bármit. Bárkin keresztül gázolok, és mindent megteszek azért, hogy megbosszuljam, hogy ezt tette velem. Bár meg vagyok lőve, de erősnek érzem magam, és eltökéltnek. Ha nem is ma, de nemsokára véget fogok vetni ennek az egésznek, és majd meglátjuk, hogy ki is nevet a végén.

Mikor újra kinyitom a szememet, már a sötét szoba helyett, egy kicsi, de világos helységet pillantok meg. Nincs túl sok minden benne, egy ágy, és egy gardrób, illetve egy nagy ablak, amin ha kinézel, az óceánt látod. El tudnám fogadni ezt a helyet, de nem ezért vagyok itt. Fájó karomra nézek, majd a mellettem lévő tekercsel, nagy nehezen felkötöm, hogy könnyebb legyen a mozgás. Megpillantok egy kupac ruhát, amit eddig észre se vettem. Nem az én stílusom, de jobb, mint a mostani szakadt, és büdös darab. Ahogy kinyitom az ajtót, lépteket hallok, így amilyen csak gyorsan tudok, benyitok a szobám melletti helységbe, remélve, hogy a fürdőszobába lépek be. Kicsit félre saccoltam, hiszen egy csupa rózsaszín és virágos szobába találom magam. Egy aprócska ágy van benne, és egy csomó játék hever a földön. Épp hogy csak körbe nézek, már nyílik is az ajtó. Carla az. Hosszú, majdnem derékig érő haja könnyedén lapul gerincéhez, és csupa fekete ruhája pedig kiegyensúlyozza, hogy milyen bomba alakja is van. Én hozzá képest egy faléc vagyok, se mell, se segg.

- Örülnék, ha nem tennéd be ide többet a lábadat - mérgesen pillantgat rám, majd eláll az ajtóból, jelezve, hogy fáradjak ki. Követve őt, lemegyek a konyhába, ahol megérzem a kávé illat ott, és eszembe jut, hogy milyen szomjas, és éhes is vagyok valójában.

- Vehetek egyet? – tekingetek a kávéfőzőre, ő pedig egy hanyag pillantással jutalmaz meg, amit igennek veszek, bármit is jelentsen, és tele töltök egy egész bögrét, majd amilyen gyorsan csak tudom, lehúzom az egész tartalmát, és máris sokkal frissebbnek érzem magam. – Justinék hol vannak? – kérdezősködök, hiszen a tegnap este eléggé homályos, nem maradt meg minden egyes részlet sem, mint ahogy az sem, hogy ők hova a francba tűntek. Vagyis de. Aha. Jól felhúztam őt, ő meg az arcomba öntötte a piáját. 

- Kicsi szívem, nem vagyok én Google, hogy mindent tudjak – tisztán érezhető az irónia a hangjában, de ez egy cseppet sem érdekel. Próbál keménykedni, de nem nagyon jön össze, olyan segg hülye, mint volt. – De remélem, hogy nemsokára visszajönnek, vagy ha nem, akkor én megyek el – mélyen a szemembe néz, majd a kanapén fekvő kislányához fordul,és simítgatni kezdi, de fél szemét még mindig rajtam tartja. Nem bízik bennem, mondjuk ez érthető, mert hát ki bírná azt, hogy az éjszaka közepén beállítanak egy sebesült csajjal, aki azonostól itt fog lakni, mint túsz?

Eszembe jut, hogy nálam volt a telefonom, így mikor visszatérek a szobámba, egyből át kutatom a ruháimat,de persze nem találom meg. A kis mocsadék elvette tőlem. Nem tehetek mást, várnom kell addig amíg meg nem jönnek, aztán majd meglátjuk mi lesz. 

Éppen mikor végre a fürdőszoba felé venném az irányt, meghallom Jason a hangját a földszintről, majd Justinét is, így azon nyomba leszaladok a lépcsőn.

- Vidd el innen őt, most – Carla ordibál, de a fiúkat úgy látszik, nem nagyon érdekli a csaj beszéde, csak engem figyelnek szemeikkel.

- Figyelj Carla. Itt élhettetek öt teljes évig, de most már vége. Ez az én házam, és azt csinálok vele mait csak akarok.

- Most komolyan ki akarsz dobni egy kislánnyal? Neked teljesen elment az eszed? – még jobban kiakad, és most már engem is kezd idegesíteni sipítozó hangja. – Oké, Bieber – kezd el fenyegetőzni, de egy cseppet sem ijesztően. – Ezt még visszakapod, kamatostul – ezzel a végszóval megfogja lánya kezét, majd egy pár holmival együtt, mintha gondolta volna, hogy ez lesz, egyszerűen csak kisétál az ajtón. Szótlanul nézzük, ahogy beindítja a Bieberéktől kapott kocsit, majd elhajt vele.

- Na végre, miénk az egész kecó. Nem vágom, hogy dughattad meg ezt az idegesítő libát - Jason azonnal felfedezi magát a házban, egyenesen a konyhába megy, és elkezd valami kaját készíteni.

- A múlton nem lehet változtatni, ezt te is jól tudod – csak egy kisebb pillantást vet bátyára, majd felém fordul. Tetőtől talpig végig mér, majd pár lépést tesz felém, egészen addig, míg csak pár centi van köztünk.

- Ki vele Justin, mit akarsz velem? – direkt közelebb húzódok hozzá. Tapintható a feszültség köztünk, de valami mást is felfedezek. Akaratlanul is tekintetem szájára téved, de rögtön el is nézek. 

- Nocsak, nocsak  Valaki le akar smárolni? Okosabbnak gondoltalak, Hill, bár az tuti, hogy nekem senki se tud ellenállni. – gúnyosan mosolyog rám. – És hogy mit akarok veled? Semmit az égvilágon. Itt maradsz, amíg csak mondom, értve vagyunk?

Nem válaszolok rá, csak mereven bámulom. Fogalmam sincs, hogy mi a terve, és hogy mit kezd velem, de az biztos, hogy nem leszek a kis csicskása, nem fogok úgy járni mint Carla.  Eddig nem terveltem ki semmit, de ami késik az nem múlik. 

- Azt te csak hiszed – megnyalom alsó ajkamat, majd épp kezemmel tolok rajta egy keveset, épp csak annyit, hogy hátra tántorodjon. Újra meglátom szemeibe a dühöt. Pont ezt akartam. – Kösd fel a gatyát Justin. Tudod, csak egy győztes van – ezzel a mondattal ott hagyom őket, majd visszavonulok a szobámba